keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Gimnáziumi ballagás

Az idei tanévben végzős gimnazistáink ballagási ünnepségét május 27-én, pénteken tartottuk meg. A 12. A osztályt Nemes Erika, a 12. B-t Kovácsné Tóth Veronika osztályfőnök vezette.

Ünnepi műsorunkban Szilasi Lili Katalin és Cseh Rebeka Mika 12. A osztályos tanuló lépett a mikrofonhoz, hogy egy-egy szép verssel köszönjenek el az iskolától. A 11-es diákok nevében Czupók Fruzsina 11. A osztályos tanuló búcsúzott. Zenei élményekkel is gazdagodhattunk: az énekkar Perlakiné Vígh Valéria tanárnő vezényletével két énekkari darabot is előadott, Salamon Zóra, 9. B osztályos tanuló pedig egy fuvoladarabot játszott. A végzős 12. A osztály nevében Budavári Csilla, a 12. B-sek nevében Bodorkós Marcell mondta el ünnepi beszédét.

Hivatalos távolléte miatt Czigány László Igazgató Úr nem tudott részt venni a rendezvényünkön, így Varga Zsuzsanna Igazgatóhelyettes Asszony köszöntötte a ballagókat, majd tolmácsolta az Igazgató Úr szavait.

Könyvjutalomban részesültek tehetséges művészeti gimnazistáink, a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért tanulók, a kiváló közösségi munkát végzők, az országos eredményeket is elért sportolóink. Gratulálunk a díjazottaknak!

Ünnepségünk végén megköszöntük azoknak a szülőknek is a munkáját, akik öt éven át lelkiismeretesen, odaadóan segítették, támogatták az iskolánkat.

Ballagásunk műsorközlője Bernáth Barnabás 11. B osztályos tanuló volt, a technikai feltételeket Király Richárd biztosította, a műsort összeállította: Dömötörfi Nóra tanárnő.

IMG_2265
IMG_2255
IMG_2244
IMG_2242
IMG_2238
IMG_2227
IMG_2224
IMG_2223
IMG_2220
IMG_2183

2026 április 21 - kedd
Új grafikai prés a művészeti tagozaton

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány jóvoltából iskolánk képző-és iparművészeti tagozata új grafikai préssel gazdagodott. A magyar Berill cégtől ... bővebben

2026 április 21 - kedd
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója

Iskolánk diákjai első alkalommal vettek részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel díjasok és tehetséges diákok találkozóján Szegeden, 2026.március 30.-án. A ... bővebben

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben
további hírek