keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Farsang az 5.c-ben

Farsang az 5.c-ben

 

Tanulhat az Ady iskolában római katona, indiánlány, lemezlovas, balerina, angyalka?

Igen, igaz csak február 18-án volt ez így,  az 5.c osztályban, mikor a tél borús felhőit elkergetve, megrendeztük saját farsangi ünnepségünket.

Lázas készülődés előzte meg a rendezvényt. Osztályfőnöki órán farsangi díszbe öltöztettük az osztálytermet az otthon és az iskolában elkészített girlandokkal, álarcokkal és sok más vidám dísszel. Délután fél kettőre már minden gyerek belebújt a jelmezébe. Volt Rumcájsz, denevérlány, pénzrabló, rocker, és persze a focista sem maradhatott el. Ötletes maskaráinkat osztályfőnökünk oklevéllel díjazta. Majd farsangi énekek kíséretében felvonultunk az iskolában, és meglátogattuk az alsós tanítóinkat. A balerinának öltözött diáktársunk szórakoztató táncbemutatójával vette kezdetét az osztályteremi mulatozás. Ezt követően három csoportban izgalmas vetélkedőn vehetettünk részt. Logikai és ügyességi játékokkal mértük össze képességeinket, mint totó az iskoláról és a farsangról, Ki nevet a végén?, pingpong labda a kanálban és vízivó verseny. Nagyon élveztük a feladatokat és a nyertes csapatok csokijutalomban részesültek. Természetesen a bulihoz és a jókedvhez hozzátartoztak a sütemények, az üdítők, no és a várva várt pizza is! A finomságok majszolása közben a zsákbamacskák is gazdára találtak. Még osztályfőnökünk is örülhetett egy meglepetés csomagnak.

Nagyon vidám délutánt tölthettünk el együtt ezen a napon az iskolában, igazi karneváli hangulatban!

Koller Méda 5.c

 

 

 

Ehritz Alexandra Nóra

 

Farsang az Adyban

 

Mi diákok, már jól ismerjük az Ady sulit. A tanulókat, a tanárokat és az épületet is. De február 18-án az 5.c más lett. Római lovagok, indiánok, szörnyek és más furcsaságok lepték el az osztályt.

Farsang napján az iskola számunkra megváltozott. Valakiknek ez lett Roxfort, valakiknek bank, és például nekem, egy ifjú padawannak a Jedi templom.

A tanároknak nem volt könnyű. Gyerekek helyett bankrablókat és szörnyeket kellett tanítaniuk.

A terem is készült a farsangra. Mindenki adott bele egy picit. Nem csak az iskolában, hanem otthon is készítettük a sok díszt.

A buli délután kezdődött. Énekelve vonultunk át az iskolán. A régi osztályunkba is bementünk, ahol szórakoztattuk az új elsősöket.
Amikor visszamentünk, feladatok vártak ránk. Volt totó, ki nevet a végén, és sok ügyességi verseny is. Sok ajándékot lehetett nyerni.

A kis szörnyek, vagyis mi, nagyon megéheztünk. Szerencsére a tanárok erre is felkészültek. Annyi pizza és sütemény várt ránk, ami egy vérfarkas falkának is elég lett volna.

Hiányoznak a régi nagy farsangok. Remélem lesz majd még olyan. Mi Adysok ebből is kihoztuk a legjobbat. Nagyon élveztük mindannyian.

 

Zalaegerszeg, 2022.02.22.

image_16907009
image_16901633
image_17170945
image_16877569
image_17170945 (1)

2023 december 04 - hétfő
Német nyelvi keresztrejtvényfejtő verseny

Az ADY HÉT keretében csütörtök délután 14:00 órai kezdettel került sor a hagyományos Német Nyelvi Városi Rejtvényfejtő Versenyre, amelyre városi ... bővebben

2023 december 04 - hétfő
Országos Angol Tanulmányi Verseny általános iskolásoknak

2023. november 22-én került sor az Országos Angol Tanulmányi Verseny első fordulójára, melyen iskolánkat 11 tanuló képviselte. Az iskolai fordulóban ... bővebben

2023 december 04 - hétfő
Nyelvvizsgára felkészítő tájékoztató előadás az iskolában

2023. november 28-án iskolánkba látogatott Regő Artúr, a LanguageCert Nyelvvizsgaközpont munkatársa, hogy egy tájékoztató előadás keretében ismertesse diákjainkkal a központ ... bővebben

2023 november 27 - hétfő
Ady-szavalóverseny a megyei könyvtárban

Ady Endre (1877-1919) műveiből rendeztek városi, városkörnyéki versmondó versenyt hétfőn a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában. A könyvtár már ... bővebben

2023 november 27 - hétfő
Gyermekjogi szakmai konferencia Zalaegerszegen

Előadásokkal és rajzpályázat díjátadójával zajlott Zalaegerszegen kedden az a gyermekjogi szakmai konferencia, melyet a város önkormányzata szervezett a 34. Gyermekjogok ... bővebben
további hírek