keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

„Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny

2024. szept. 17-én rendezték meg a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny Zala vármegyei döntőjét, melyen iskolánk két tanulója, Nagy Natália (12.A) és Molnár Napsugár (12.A) vett részt. Felkészítő tanáruk Kovács Józsefné volt.
A verseny két fordulóból állt:
Az írásbeli feladatlap nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási, stilisztikai tudást kért számon, valamint egy rövid szövegrész „hangosításának” jelölése is szerepelt a feladatok között.
A szóbeli versenyen a versenyzőknek egy háromperces beszédművet kellett előadniuk a bírálóbizottság által kijelölt témák egyikéből.
A verseny célja anyanyelvünk ápolása, az iránta való szeretet kibontakoztatása, a nyelvhasználat fejlesztése. A vármegyei döntőn a bírálóbizottság dicséretben részesítette iskolánk tanulóit a színvonalas felkészülésükért és a szónoklataikért.

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanáruknak!

 

2025 április 16 - szerda
Volt egyszer egy Vadnyugat - városi középiskolai vetélkedő

Volt egyszer egy Vadnyugat címen került megrendezésre április 11-én a Vá-rosi Diákvetélkedő. Az Ady Diákönkormányzata számára ez a rendezvény a ... bővebben

2025 április 16 - szerda
Előadás a felelős kutyatartásról

2025. április 15-én iskolánk 9. b osztályba látogatott el Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója Elza nevű kutyájával, hogy ... bővebben

2025 április 15 - kedd
Kellemes Húsvéti ünnepeket!

Az Ady iskola munkatársai és a magam nevében kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! Czigány László főigazgató ... bővebben

2025 április 15 - kedd
NYÁRI TÁBOROZÁSI LEHETŐSÉG! Bringás Vándortábor

Tisztelt Szülők és Kedves Diákok! NYÁRI TÁBOROZÁSI LEHETŐSÉG! 7 nap, 6 éjszaka: Kaland, Kihívás Két keréken! Felső tagozatos és gimnazista tanulók részére Bringás Vándortábor ... bővebben

2025 április 15 - kedd
„Játék a biztonságért” – Győzött az ADY

2025. április 10-én a zalaegerszegi Fiatalok hete rendezvénysorozat keretében iskolánk 9. b osztályos csapata a „Játék a biztonságért” címmel megrendezett ... bővebben
további hírek