keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Díjaztuk a legjobbakat

Az iskolahét programjához kapcsolódóan megrendeztük a hagyományos helyesíró versenyünket a felső tagozaton. Az 5. évfolyamon első helyezett lett Csányi Barna (5.c), második Bokor Emese (5.a), harmadik Horváth Lilla (5.a). A hatodikosok között az legjobbnak bizonyult Takács Nóra (6.c), második lett Horváth Dávid (6.b), harmadik Németh Szonja (6.b). A 7. évfolyamon első helyen végzett Paksa Veronika (7.b), második lett Szili Odett (7.c). A nyolcadikosok között első helyen Proszenyák Dóra (8.c), második helyen Bán Zoé (8.b), harmadik helyen Horváth Anna (8.c) végzett.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen vehették át jutalmukat az iskolai Ady versmondó verseny legjobbjai is, illetve díjaztuk az iskolatörténeti vetélkedő helyezettjeit is. Utóbbi megmérettetés az „Ady 150” programsorozat keretében iskolánk felső tagozatos diákjainak, valamint a 9-12. osztályos tanulóknak adott lehetőséget egy online feladatlap kitöltésére. A feladatok iskolánk múltját és jelenét egyaránt érintették. A vetélkedőt Molnár Andrásné és Horváth Csaba szaktanárok állították össze. Az első három helyezett tanuló oklevéllel gazdagodott és jutalomban részesült. Első lett Boronyák Róbert (9.ny), második helyezett Véber Liliána Laura (9.ny), harmadik Orbán Rebeka Panna (8.a).

 

Galéria megtekintéséhez kérem kattintson az alábbi linkre:
https://photos.app.goo.gl/HKhBkPZf5MLVP5cU7

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek