keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Egyéb kategória

Kirándultunk! 4.a

 

Május 9-én, egy derűs tavaszi napon az osztályunk Sümegre kirándult. Reggel 8 órakor indultunk busszal az iskola elől. Az utazás tele volt vidámsággal. Beszélgettünk, énekeltünk.
Megérkezésünk után először a Várcsárda Múzeumot tekintettük meg, ahol elénk tárult a középkor emberének az élete, ruházata, használati eszközei. Ez nagyon érdekes és egyben meglepő is volt számunkra.
Ezt követően birtokba vettük a Várcsárda parkját, ahol állatokat simogattunk és a játszótéri játékokat is kipróbáltunk.
11 órás kezdettel egy lovagi tornán vettünk részt, ahol megismerkedhettünk a középkori harcművészet ezer csodájával. A győztes lovag egy szál virágot adott át a lányoknak, aminek nagyon örültünk.
Délben jóízűen elfogyasztottuk az otthonról hozott ennivalót, majd kezdetét vette a várhoz vezető domb megmászása. Kissé elfáradva, de lelkesen néztük meg a várban lévő kiállításokat, ahol bepillantást nyerhettünk a középkori emberek életébe. A sok látványosság közül kiemelném a „gyerekmegőrzőt”, amelyet az osztály minden tagja letesztelt. Ezek után több régi játékot is kipróbáltunk, saját szórakozásunkra. Volt még arra is időnk, hogy az ajándékot vásároljunk a boltban.
Közben az idő gyorsan szaladt, elérkezett a hazautazás ideje. Délután érkeztünk vissza az iskolába. Az osztálykirándulásunk jól sikerült, sok közös élményben volt részünk.

Péntek Lara
4.a osztályos tanuló

 

Osztálykirándulás 4.b

Az osztálykirándulás napján, szerda reggel háromnegyed nyolckor gyülekeztünk az iskola
kapujában. Miután elbúcsúztunk a szüleinktől és felszálltunk a buszra, vidáman integetve
indultunk el Veszprém felé. Kb. egy órát utaztunk, aztán megálltunk egy Balatonra néző kilátónál.
Csodálatos kilátás nyílt innen a tóra! A fotózkodás után sok-sok meredeklépcsőn lementünk egy
forráshoz, ahol jót játszottunk. Aztán indultunk is tovább. Ismételten egy óra utazás várt ránk.
Amikor megérkeztünk Veszprémbe, és beléptünk az állatkertbe, azonnal a lámák fogadtak
bennünket. Ők ránk se hederítettek, békésen ácsorogtak. Hamar eluntuk magunkat és
megközelítettük az alpakák és a struccfélék ketrecét. Onnan a tevékhez sétáltunk, akik úgy
néztek, mint aki azt mondja: – Ó, már megint gyerekek? Sokat ott sem időztünk, mert az
elefántokat érdekesebbnek találtuk. A pingvinek és a fókák, akik ezután következtek, nagyon
aranyosak voltak. Az oroszlánok, a zebrák meg az orrszarvúak meglátogatása után
visszafordultunk, mert várt minket az ebéd: babgulyás és rántott sajt. Nagyon finom volt! Ebéd
után fagyiztunk, aztán egy jót játszottunk az étterem melletti szuper játszótéren. Aztán irány a
többi állat! Egy kisebb séta után a pettyes szarvasokhoz értünk, akiket megetettünk. Ezeken kívül
megnéztük még a makikat, a dromedárokat, a kecskéket meg a bölényeket. Ezeket nem írom le
részletesen, mert akkor nagyon hosszú lenne a szöveg. Ezután a dínóparkon keresztül vezetett
az út. Igaz, csak műanyagból készültek ezek az őslények, de nagyon élethűek voltak. Az út
végén, az ajándékboltban mindenki vásárolhatott. Jó drága volt itt minden! Aztán végigfutottunk a
madárházon, megnéztük a medvét, a makikat meg a hüllőházat is. Úgy eltelt az idő, hogy
rájöttünk, hamarosan bezár az állatkert. Sietnünk kellett kifelé, ha nem akartuk itt tölteni az
éjszakát!
Hazafelé ismét két órát buszoztunk, sokat beszélgettünk, vidáman telt az utazás. Amikor
hazaértem, örömmel meséltem el anyának ezt az élményt.
Bekő Bertalan 4.b
Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI

 

 

7.c osztálykirándulása

A 7.c osztály 2023. május 9-én reggel a Herendi Porcelániumba utazott. Először a manufaktúrát látogattuk meg, ahol a porcelán formázási és festési munka folymatait ismerhettük meg. Utána a Porcelántörténeti kiállítást néztük meg.

Dél körül érkeztünk a Sobri Jóska Élményparkba. Ott ebédeltünk majd ezután következett a drótkötélpálya. Három óra után birtokba vettük az egész parkot: a  hófánk csúszdáját, a bobot, trambulint és csónakáztunk a tavon is. Záráskor, élményekkel telve indultunk haza csodálatos tavaszi időben. Nagyszerű volt ez a nap!

 

 

Osztálykirándulásunk története

Napsütéses reggelre ébredtem. Ma lesz az osztálykirándulás! Elmegyünk a Herendi Porcelángyárba és a Veszprémi Állatkertbe.
Nagyon izgultam, meg féltem, hogy a barátaim nem mellém fognak ülni az autóbuszon.
Először Herendre mentünk. A Múzeumban lévő porcelánokat tekintettük meg, majd a Manufaktúrát, ahol bemutatták hogyan és miből készülnek a porcelánok. Mindenkit érdekelt, ezért nagyon-nagyon figyeltünk.
Utána a Veszprémi állatkertbe mentünk. Volt ott elefánt, zsiráf, kecske, szamár, és még sok-sok állat. Az állatsimogatóban nagyon sok kecske volt.
Lehetett az ajándékboltban venni egy kis emléket, ajándékot.
A Dínó-parkot nagyon élveztük, mivel az egyikre rá lehetett ülni, a másiknak a szájába hasalhattunk.
A hüllőházba is benéztünk. Láttam ott hosszú, összetekeredett kígyókat, de nekem az összes állat közül a majom tetszett. Ő volt a legaranyosabb.
Fagyit is kaptunk.
Mielőtt haza indultunk volna, a játszótéren kipróbáltuk az összes játékot.
Nagyon boldog voltam, hogy ilyen tartalmas és jó napunk volt.

Nagy Kincső és Lábodi Lili
3.b osztályos tanulók

Május 10-én zajlott a 6. a osztály tanulmányi kirándulása.

Május 10-én zajlott a 6. a osztály tanulmányi kirándulása. Az úticélunk Pápa volt, ahova vonattal érkeztünk. A vasútállomásról az Eszterházy-kastély csodálatos parkján keresztül jutottunk el a Pápai Református Gyűjtemény Hori titkai című egyiptomi kiállítására. A múzeum pincéjében lévő 3000 éves múmiáról, az őt őrző szarkofágról, a múmia Pápára kerülésének történetéről és az ókori Egyiptomról sok érdekességet tudtunk meg. A tárlatvezetés után lehetőség nyílt múzeumi foglalkozásra, ahol rézékszert készítettünk. A délutánt az Eszterházy-kastélyban töltöttük. Itt szó szerint életre kelt a barokk a kiállítás tereiben: barokk ruhába öltözött hölgyek köszöntöttek minket a kastély termeiben, ahol énekeltek, szavaltak és táncoltak is a szereplők. A múzeumi foglalkozás itt sem maradt el, bonbonkészítésen vettünk részt. A hazaút előtt még megkerestük a kastély és egyben az ország legöregebb platánfáját, amit körbe is öleltünk.

 

Budapesten az Országházban is jártak a 3.c osztályos tanulók.

Nagyon vártam már a kirándulás napját, mivel még nem jártam Budapesten. Izgatottan szálltam fel osztálytársaimmal együtt a kora reggel induló vonatra. Első útunk Budapest egyik legismertebb középületébe, az Országházba vezetett. Mivel irodalomórán tanultunk a nemzeti jelvényeinkről, alig vártam, hogy élőben is megcsodálhassam, az országgyűlés oltalma alá helyezett Szent Koronát, az országalmát, a királyi jogart és a kardot.
Az Országház épületében bejártuk azokat a helyeket, amelyeket a turisták számára megengednek. Ámulva hallgattuk az érdekesebbnél érdekesebb történeteket, például, hogy hány évig épült a Steindl Imre által tervezett csoda szép Országházunk.
Mielőtt beléptünk a Parlamentbe, előtte találkoztunk a Kossuth Lajos téren Vigh László képviselő úrral, aki éppen munkába sietett.
Parlamenti látogatásunk után a siklóval könnyedén feljutottunk a Budai Várba .
Kicsit sétáltunk a Várkert Bazárban, elsétáltunk a Sándor-palota épületegyüttese előtt, majd jóízűen elfogyasztottuk ebédünket, közben gyönyörködtünk a csodálatos panorámában.
A 19-es villamossal pillanatok alatt eljutottunk a Csodák Palotájába.
Itt először egy kísérletnek voltunk aktív szereplői. A hangok terjedése, a különböző hanghatások keletkeztetése volt a feladat. Utána mindenki megtalálhatta kedvenc játékát, felfedezhette a különleges lehetőségeket.
Kisföldalattival gyorsan kiértünk a Hősök terére. Már messziről láttuk a magasodó oszlop tetején Gabriel arkangyalt, a talpazaton Árpád fejedelemmel, körülötte pedig a vezérekkel.
Elsétáltunk a királyok, fejedelmek szobrai előtt is.
A Városligetben található Magyar Zene Házába is belátogatott a délutánra már kissé megfáradt csapatunk. A zenei élményutazást minden korosztálynak ajánlhatom.
A tanító nénikkel felsétáltunk a Néprajzi Múzeum lépcsőin, majd onnan letekintve megcsodáltuk utoljára még a ligetet, a Hősök terét. Kisföldalattival, metróval értünk ki a Déli pályaudvarra, ahonnan indult a vonatunk haza Zalaegerszegre.
Felejthetetlen, élményekkel teli kirándulás, kalandozás részesei voltunk.
Csányi Barna Gábor 3.c

 

Osztálykirándulás 2.a (2023)

A gyerekek nagy örömére elérkezett az osztálykirándulás ideje. A közeli Festetics kastélyba terveztük az egynapos látogatásunkat, ahol a rengeteg látnivaló végére érni egy élet sem elég, mi egy nap próbáltunk egy kis ízelítőt kapni.
Reggel nyolc órakor gyülekeztünk a nagy buszmegállóban, ahonnét tömegközlekedéssel, Kajla jeggyel ingyen jutottunk el Keszthelyre. A parton erőt gyűjtő falatozás után, a sétáló utcán közelítettük meg a kastélyt, aminek a díszes tornya már messziről mutatta az irányt. A kiállítások közül először a dísztermeket tekintettük meg, aminek a tájékoztató táblái sok érdekességet árultak el a szemetgyönyörködtető látványon túl. Ezeket jó „idegenvezetőként” mi tanítók értelmeztük hangosan a nyolc éves gyerekek szintjén.
A kimerítő múzeumlátogatás után, egy közeli kerthelységgel rendelkező pizzériában csillapítottuk éhségünket, szomjunkat kedves kiszolgálás közepette.
Degeszre tömött pocival, újult erővel folytattuk a látogatást a Vadászati kiállításon, ahol mindenki önállóan, saját tempóban szemlélhette meg a látványos tájba illesztett különleges, kitömött álatokat.
A nap vége felé közeledve, a kertben néhány szépség felfedezése, rövid játék után már csak a fagyizás várt ránk, és már sietnünk is kellet az előre megbeszélt buszjáratra, hogy a diákok utazását támogató Kajla jeggyel utazhassunk.
Egy órás utazás után, már lelkesen mesélték a gyerekek a szülőknek az élményeiket.

 

 

Pápán jártunk (6.c)

Egy napsütéses májusi napon a vasútállomáson találkozott a 6. c osztály. Mindenki izgalommal foglalta el helyét a vonaton, ami egy átszállás után Pápára vitt bennünket.
Először egy Petőfi kiállítást néztünk meg a Pápai Református Gyűjtemény és Múzeum termeiben. Rengeteg érdekes
információt gyűjthettünk Petőfi Sándorról. Ezután egy Petőfi korabeli nyomdagéppel nyomtathattuk ki a Nemzeti dalt. Délben a Boszorkánykonyha étterem várt minket finom ebéddel, mindenkinek nagyon ízlett. Majd egy Petőfi lábnyomán című irodalmi sétán vett részt az osztály, így több érdekes helyre jutottunk el a városban, az itt tanult ismereteinkből egy keresztrejtvényt is kitöltöttünk. Láthattuk a költő egykori házát, kollégiumát és átmehettünk azon a közlén, amin régen Petőfi Sándor is járt. A séta végén a református Ótemplomot nézhettük meg, ahonnan már egyenesen egy fagyizó felé vettük az irányt. Mindenki két gombóc fagylaltot kérhetett, én cseresznyét és puncsot választottam. Végül az utunk utolsó helyszínére érkeztünk, az Esterházy kastélyba. Nekem ez tetszett a legjobban. Díszes ruhába öltözött úrilányok fogadtak bennünket és mutatták be a 17. századi kastélyt. Elsőként egy kisfilmmel ismertették meg velünk a kastély múltját, majd körbevezettek minket az egész épületben. Díszes étkezőtermet, könyvtárat és színházat is láthattunk.
Élményekkel telve utaztunk haza.
Koller Méda 6.c

ZEGESZ – Étkezés igénylése a 2023/24-es tanévben

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az étkezés automatikusan NEM kerül meghosszabbításra a 2023/24-es tanévre. A mellékletben található jelentkezési lapot kitöltve kizárólag a ZEGESZ Étkezési Csoport részére kell továbbítani e-mailben kozetkeztetes@zegesz.hu vagy személyesen Zalaegerszeg Kis utca 8., amennyiben a következő tanévben is igényelnek étkezést gyermekük részére.

Visszaküldési határidő: 2023.június 30.

Jelentkezési lap 2023-2024 általános iskola (1)

Nyilatkozat normatív kedvezményről 2016. január 1. (1)

Országos 1. helyezett versírónk: Magyar Petra Éva (11.B)

Magyar Petra Éva iskolánk tehetséges gimnazistája.
Már tavaly országos 2. helyezést ért el az Országos Vers- és Prózaíró, Fotó-Diaporáma Versenyen 10. évfolyamos versíró kategóriában.
Idén a szervezők külön (név szerint) értesítették az új lehetőségről azokat a diákokat, akik már tavaly is versenyzőként indultak.
Petra tavaly kezdett verseket írni, éppen a versenykiírás hatására, idén pedig örömmel folytatta a versenyzést különleges, balladaszerű, ugyanakkor modern hangú költeményeivel.
Országos első helyezésének szívből gratulálunk, és szeretettel várjuk élménybeszámolóját a budapesti május 17-i díjátadásról!
 
Dömötörfi Nóra
szaktanár