keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Az Őrségben táboroztunk

Az elmúlt tanév zárásaként osztályunkkal Őrimagyarósdon táboroztunk június 21-23. között. A Fenyves tábor méltó a nevére, hiszen csodálatos fenyők között bújik meg a falu végén, távol a lakott területtől. A három nap alatt nemcsak az Őrségi Nemzeti Park különleges növényeit, természeti szépségét tanulmányoztuk, hanem fürödtünk a Vadása-tóban, traktoroztunk, együtt készítettünk lángost vacsorára. Éjszaka az „ellenség” által területünkre elszórt cukrokat kellett összegyűjtenünk, esténként vidám vetélkedőket szerveztünk. A rövid időbe sportversenyek is belefértek, sőt tábortüzet is gyújtottunk, ahol vidám nótázás kíséretében ki-ki megsütögette második vacsoráját.

Sok ajándékkal, édességgel és megannyi közös élménnyel gazdagodva hagytuk el a tábort az utolsó napon. Nagyon jól éreztük magunkat!

a 7.c osztály tanulói

2023 december 07 - csütörtök
Angol nyelvi vetélkedő a város és városkörnyék ötödik és hatodik évfolyamos diákjainak

A novemberi iskolahét rendezvényeként játékos angol nyelvi vetélkedőt szerveztünk a város és városkörnyék ötödik és hatodik osztályos diákjai részére. Az ... bővebben

2023 december 07 - csütörtök
Az Ady-hét sportversenyei

A testnevelési munkaközösség 5 versenyt rendezett a tanulóknak. A versenysorozatot az alsós tanulók kezdték. Sor- és váltóversenyen vettek részt. Váltókarikával és ... bővebben

2023 december 04 - hétfő
Német nyelvi keresztrejtvényfejtő verseny

Az ADY HÉT keretében csütörtök délután 14:00 órai kezdettel került sor a hagyományos Német Nyelvi Városi Rejtvényfejtő Versenyre, amelyre városi ... bővebben

2023 december 04 - hétfő
Országos Angol Tanulmányi Verseny általános iskolásoknak

2023. november 22-én került sor az Országos Angol Tanulmányi Verseny első fordulójára, melyen iskolánkat 11 tanuló képviselte. Az iskolai fordulóban ... bővebben

2023 december 04 - hétfő
Nyelvvizsgára felkészítő tájékoztató előadás az iskolában

2023. november 28-án iskolánkba látogatott Regő Artúr, a LanguageCert Nyelvvizsgaközpont munkatársa, hogy egy tájékoztató előadás keretében ismertesse diákjainkkal a központ ... bővebben
további hírek