keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Az intézmények nagyrészt kiürültek megyénkben is

Hétfőn jelentették az első zalai koronavírusos megbetegedést, Zalaszentgrót térségéből. Az önkormányzatok számos intézkedést hoztak a járvány megfékezésére. Összeállításunkban ezúttal a zalaszentgróti, zalaegerszegi, nagykanizsai, keszthelyi lenti és pacsai helyzetről írunk, kiemelten a köznevelésben bekövetkezett változásokra fókuszálva.

Az első koronavírusos megbetegedés kapcsán Baracskai József zalaszentgróti polgármester közölte: az önkormányzat mindent elkövet a helyiek védelmében. Külön kérte azokat, akik a napokban tértek haza Tirolból, Olaszországból és más veszélyeztetett környékről, hogy fegyelmezetten tartsák be a szükséges kéthetes otthoni karantént. A városban hétfőtől ügyeleti rendszerben dolgozik az óvoda és bölcsőde. Az óvodában tegnap mindössze három gyermek volt, csak azok, akiknek a felügyeletét nem tudták megoldani a szülők. Bezárták a sportcsarnokot és a műfüves pályát, ügyeleti rendszerben dolgozik a VMK, a könyvtár, nem működik a heti piac, a hétvégére tervezett lomtalanítás elmarad. A polgármesteri hivatalban az ügyfélfogadás szünetel. Az időseknek az étkeztetést biztosítják, a gyerekek ebédjét dobozokban adják ki. Az egészségügyi központban csak előzetes egyeztetés alapján lehet szolgáltatást igénybe venni.

Zalaegerszegen az óvodákban és bölcsődékben töredékére, közel 90 százalékkal csökkent a gyermekek létszáma hétfőre. A polgármesteri hivatal humánigazgatási osztályvezetője, Velkey Péter elmondta, most még fogadják a gyermekeket, de csütörtöktől egyetlen kijelölt megyeszékhelyi óvodában, illetve bölcsődében biztosítják majd a felügyeletüket, de csak a járvány idején kiemeltnek számító munkakörökben (egészségügy, rendvédelem, szociális ágazat, élelmiszer-ellátás területén) dolgozó szülők esetében, ha ők ezt nem tudják biztosítani más módon. Rajtuk kívül mindazok, akik az óvodai, bölcsődei ellátásban igényt tartanak az ebédre, csütörtöktől elvitelre kapják meg, egyetlen étteremnél.

A szülők mennek az iskolai ebédért. A képen Takács Gyula a zalaegerszegi Kölcsey-gimnázium éttermében
Fotó: Pezzetta

Nagykanizsán tegnap az óvodák és a bölcsődék további működése kapcsán még csak az egyeztetések zajlottak, melyek folytatódnak várhatóan ma is, a konkrétumok szerdára derülnek ki.

– Szombaton a legnagyobb közösségi portálra feltettünk egy hirdetményt, amelyben megadtuk a szülők számára azokat az elérhetőségeket, melyeken keresztül tarthatják a kapcsolatot a 12 tagóvoda vezetőivel – mondta dr. Némethné Kovács Edit, a Nagykanizsai Központi Óvoda intézményvezetője. – Ma reggel pedig valamennyi tagintézményben megkérdeztük a szülőket, ki kér óvodai ellátást és ki csak étkezést, ugyanis utóbbit az önkormányzat a továbbiakban is biztosítja. Hétfőn mindegyik óvodánk kinyitott, 107 gyermeket hoztak el a szülők az 1312-ből, s 52 gyermek számára biztosítunk étkezést. A további napokra az adatok feldolgozása folyamatban van. Hogy melyik, illetve hány óvodában biztosítjuk a gyermekfelügyeletet azon szülők számára, akik semmilyen módon nem tudják ezt maguk megoldani, az a várható gyermeklétszámon múlik. Jelen állás szerint azt vélelmezem, hogy négy tagintézményünk marad nyitva, de ez még pontosításra szorul. Az viszont biztos, hogy sehol sem lesz magasabb a csoportlétszám 10 főnél.

Gyerekek a nagykanizsai Rózsa Tagóvoda udvarán. Tegnap még mindegyik intézmény kinyitott az igényfelmérés miatt, a továbbiakban viszont már csak néhány óvodában biztosítják a gyermekek felügyeletét
Fotó: Szakony

A Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde vezetője, Böröndi Ágnes közölte: egyelőre nem tisztázott, hogy hány bölcsőde marad nyitva a következő időszakban, az igények felmérése folyamatban van.

Keszthelyen egy óvoda fogadja azokat a gyerekeket, akik szüleinek nélkülözhetetlen dolgozni a járvány elterjedésének megakadályozásában és a betegellátásban. Szerdától az összes többi óvoda és keddtől a város bölcsődéje is bezár.

– Az óvodák hétfőn és kedden ügyeleti rendszerben működnek. A szerdai naptól fog bezárni az összes óvoda Keszthelyen, csak a Vaszary utcai Életfa óvoda lesz nyitva, de kizárólag azon szülők gyerekeinek, akik a járvány elterjedésével kapcsolatos kockázat csökkentésében részt vesznek, vagy rendvédelmi, egészségügyi dolgozók, segítségnyújtó foglalkozásúak – adott tájékoztatást lapunknak Nagy Bálint polgármester.

Most nem játszik senki a keszthelyi Életfa ovi udvarán
Fotó: Keszey

Hozzátette: a tapasztalatok szerint a szülők meg tudták oldani gyermekük elhelyezését: a bölcsődében hétfőn három kisgyermek volt, s az óvodai ellátást is csak 20-30 gyermek számára kérik szüleik. A gyermekétkeztetés továbbra is biztosított Keszthelyen, az ebédet azonban csak elvitelre lehet igényelni.

Lentiben tegnap Horváth László polgármester sajtótájékoztatót tartott a veszélyhelyzethez kapcsolódó helyi döntésekről.

– A városban egyelőre nem tudnak koronavírussal fertőzöttről, illetve hatósági karanténba sem került senki. A külföldről hazaérkezőket kérik, hogy a szabályoknak megfelelően maradjanak az előírt ideig otthonukban – mondta.

A felmért igénynek megfelelően a bölcsődében ma ügyeleti nyitvatartás kezdődik, 7 és 15 óra között, csak indokolt esetben fogadják a gyerekeket. Az indokoltságról az intézmény vezetője dönt. Ugyanebben az időtartamban tart nyitva a Mesevár Óvoda is. A Vörösmarty utcai székhelyintézményben van lehetőség a gyermekek elhelyezésére, a Petőfi utcai telephely zárva marad. Tegnap az óvodában 12, a bölcsődében 5 gyermeket láttak el, vagyis az igény nem nagy. Az étkezési igények felmérése még folyamatban van, ha szükséges, az önkormányzat az ebédet biztosítja, elvitelre.

Tizedére csökkent a gyereklétszám a pacsai óvodában és bölcsődében, erről számolt be érdeklődésünkre Kelemen Tamás polgármester. Ez azt jelenti, hogy az 55 apróságot ellátó két intézményben hétfőn öten voltak. Az ellátást ügyeleti rendben továbbra is fenntartják. A több települést is kiszolgáló önkormányzati konyha működését átszervezték. Az ebédlőt bezárták, a hatfős kollektíva fele dolgozik, a másik fele pedig a váltásra készen otthon vár. A konyhába idegen nem léphet be, a megrendelt ételt csak elvinni lehet, illetve az ebéd kiszállításakor védőruhában adják át az ennivalót, a szállító autót pedig naponta kétszer fertőtlenítik. Minden kulturális intézményüket bezárták, az önkormányzati hivatalba csak halaszthatatlan ügyben lehet belépni, várakozni az épületen kívül lehet, és ugyanez vonatkozik a gyógyszertárra is. A külföldi munkából hazatérőket a polgármester telefonon kérte, hogy vállaljanak önkéntes otthoni karantént. A kisvárosba eddig tízen érkeztek a határon túlról, és várható hasonló létszám érkezése, emiatt minden utcába jut belőlük.
A szomszédos Szlovéniában a tegnap kora délutáni adatok szerint 253 fertőzött van, közülük heten élnek a Pomurska statisztikai régió, azaz nagyjából a hozzánk legközelebb eső, részben magyarlakta Muravidék területén. Az új esetek száma jelenleg nem mutat exponenciális emelkedést, március 11. óta nagyjából azonos mértékű a növekedés üteme. A fertőzöttek többsége a 30–49 éves korosztályból került ki. A lendvai községben (egy járásnyi terület) – az állandó lakosok közül információink szerint továbbra is két fertőzött személyt tartanak nyilván. Lendvai hírforrásaink szerint (akikkel telefonon beszéltünk) mintha megállt volna az élet a kisvárosban, az ott élők többsége igyekszik valóban minimálisra visszafogni mozgását, Még a tömegközlekedést is leállították. Az önkormányzat főleg a szociális szolgáltatások terén igyekszik segíteni a lakosságnak, s vannak önkéntes segítők is.

 

Forrás:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-intezmenyek-nagyreszt-kiurultek-megyenkben-is-3968718/

2024 március 27 - szerda
,,Történelmi" sikerek 1. - Cultura Nostra Kárpát-medencei Történelmi Vetélkedő

2024. március 26-án, a Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség szervezésében került sor a Cultura Nostra Kárpát-medencei Történelmi Vetélkedő döntőjére. ... bővebben

2024 március 27 - szerda
,, Történelmi" sikerek 2. - Ránki György dunántúli történelemverseny

2024. március 25-én, hétfőn rendezték meg a „Ránki György dunántúli történelemversenyt” a középiskolák 9-12. évfolyamos diákjai részére. A dunántúli döntőn ... bővebben

2024 március 22 - péntek
Nálunk járt a Pál utcai fiúk Barabása…

Nálunk járt a Pál utcai fiúk Barabása… - rendhagyó drámaóra Zoltán Áron, Junior Príma díjas színművésszel Az óra a 118-as teremben kezdődött, ... bővebben

2024 március 22 - péntek
Képességmérés leendő elsőseinknek

A plakát megtekinthető nagyobb méretben az alábbi linkre kattintva: Képességmérés leendő elsőseinknekoseinknek/ ... bővebben

2024 március 22 - péntek
Általános iskolai beiratkozás – Szülőknek szóló tájékoztató, Felhasználói útmutató

A tájékoztató az alábbi linkre kattintva elérhető: Szülői tájékoztató_2024 ... bővebben
további hírek