keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Az Ady-iskola vizuális tagozatának elsőévesei egy hétig Gébártra jártak “iskolába”

Sokéves hagyományra tekint vissza az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola történetében a vizuális tagozatos kisgimnazisták szabadtéri festőkurzusa, amelynek óráit ezen a héten tartotta Tánczos György és Monok Balázs a zalaegerszegi Gébárti-tó partján.

A szabadban festés a kilencvenes években indult, majd néhány évig szünetelt, de az idei már a harmadik alkalom, hogy a zalaegerszegi diákok a nagy elődök, például Szinyei Merse Pál vagy Szőnyi István nyomdokain járnak.

Tánczos György művésztanár jó pár éve vezeti kollégájával, Monok Balázzsal a gimnáziumi tagozat elsőéveseinek, azaz a 9. osztályosoknak a tóparti órákat. Délután háromig tartanak a foglalkozások, pontos terv szerint dolgoznak a növendékek, a ceruzarajztól indulnak, majd a monokróm festést, végül a hét végére a színes akvarellek készítését is gyakorolják. Az alkotásokból az iskolában hamarosan minitárlat nyílik, így az iskolatársak is láthatják, milyen a tó képi világa egy-egy diákrajzon, festményen. Az elméleti képzés sem marad el, hiszen ezzel indulnak a napok, majd a végén művészettörténeti tárgyú filmet is vetítenek a tanulóknak. A gébárti kézműves alkotóház remek partnere az adysoknak, ahogy az időjárás is a kegyeibe fogadta őket eddig.

A tanárok a mentorszerepet is beépítették a hét programjába, a 24 elsőévest 10 felsőbb éves segíti, utóbbiak a legjobbak közül kerülnek ki.

 

Forrás:

https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2023/09/az-ady-iskola-vizualis-tagozatanak-elsoevesei-egy-hetig-gebartra-jartak-iskolaba?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=zaol&fbclid=IwAR3JQ20IqipwK0XmvoaXoDl3JSkp3o5jDeYtHxb0JB8o_m6Bjwzz68mYL3U

 

 

gebart2
gebart

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek