keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Az Ady-hét sportversenyei

A testnevelési munkaközösség 5 versenyt rendezett a tanulóknak.
A versenysorozatot az alsós tanulók kezdték. Sor- és váltóversenyen vettek részt. Váltókarikával és különböző sportszerekkel, ügyességben és gyorsaságban mérték össze erejüket.
A felsős tanulóknak atlétika jellegű versenyszámokat hirdettünk. Az osztályoknak 3 próbát kellett teljesíteni: körös váltóversenyen (8 fős), szembe váltóban (8 fős) és helyből távolugrásban (1 fiú,1 lány). Minden évfolyamon bajnokot hirdettünk. 1. helyezést értek el az 5.a, a 6.c, 7.b és a 8.c osztályok.
Az 5-6. évfolyam teremlabdarúgásban versenyzett. 4 osztály jelentkezett a megmérettetésre. A körmérkőzések során minden csapat játszott egymással. A legtöbb győzelmet a 6.b osztály szerezte, így ők lettek az elsők.
A gimnáziumi osztályoknak röplabda házibajnokságot hirdettünk.
A 9.ny és 9.b osztályon kívül minden osztály képviseltette magát. Az az osztály lett a nyertes, amely a legtöbb győzelmet szerezte. Egy mérkőzés 1 nyert szettig tartott és legalább 15 pontot kellett elérni (2 pont különbséggel). Ezek alapján a 11.a osztály érdemelte ki gimnáziumunk bajnoki címét.
Különlegességnek számított az asztalitenisz, melyre bárki nevezhetett. 2 kategóriában hirdettünk győztest, diák és felnőtt korcsoportban. 23 fő jelentkezett a versenyre. A diákok versenyét Varga Gábor 8.a osztályos tanuló, a felnőttekét Jandóné Kustán Eszter nyerte.
A versenyek jó hangulatban, buzdításoktól zengve zajlottak. Elmondhatjuk, hogy a szürke hétköznapokból kizökkenve mindenki szívesen engedte ki a „gőzt” és aktivizálta magát. Futott, ugrott, labdázott, esetenként csúszott-mászott. A győztes osztályok csokoládé díjazásban részesültek, asztaliteniszezőink emléktárgyat kaptak.
A munkaközösség nevében írta: Fehér Anette
Zalaegerszeg, 2023. december 4.

 

 

IMG_2034
IMG_2033
IMG_2035
IMG_2030
IMG_2027

2026 április 21 - kedd
Új grafikai prés a művészeti tagozaton

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány jóvoltából iskolánk képző-és iparművészeti tagozata új grafikai préssel gazdagodott. A magyar Berill cégtől ... bővebben

2026 április 21 - kedd
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója

Iskolánk diákjai első alkalommal vettek részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel díjasok és tehetséges diákok találkozóján Szegeden, 2026.március 30.-án. A ... bővebben

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben
további hírek