keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Az Ady Endre versmondó verseny iskolai fordulója a gimnáziumban

Idén ismét jelenléti formában tudtuk megrendezni a gimnáziumi tanulók számára az Ady Endre versmondó versenyt 2021. november 11-én.

Ebben az évben a gimnazistáknak  Ady Endre Valaki útravált belőlünk című alkotását kellett megtanulniuk. A szabadon választott költemény kritériuma az volt, hogy a versenyzők 20. századi magyar költő alkotását szavalják el. A zsűri tagjai: Borsosné Varga Ágnes, Szentgyörgyvölgyiné Igazi Ildikó, Kovács Józsefné tanárnők voltak és diákönkormányzat tagjaként Kulcsár Dóra pontozta az előadásokat.

A szavalóversenyen a következő eredmények születtek:

  1. helyezett: Simán Kíra 9.A, Németh Márk 9. Ny2 osztályos tanuló
  2. helyezett: Szilasi Lili 12. A osztályos diák
  3. helyezett: Molnár Veronika 9. A, Krecsár Bianka 9. Ny1 osztályos tanuló

 

 

 

 

Az iskolai fordulón I. helyezést elért tanulók képviselték iskolánkat a városi és városkörnyéki Ady Endre versmondó versenyen, ahol sikeresen szerepeltek.

Simán Kíra I., Németh Márk III. helyezést ért el, valamint különdíjban részesült.

Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítő tanáraiknak!

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek