keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Adysok villámcsődülete a Zenei Világnapon

Kedden volt a zene világnapja. Ez alkalomból megyeszerte rendezvényeket, koncerteket tartottak.

Micimackó dala csendült fel kedden délelőtt az egerszegi Dísz téren, ahol az Ady iskola több száz diákja villámcsődülettel, flashmobbal hívta fel a figyelmet a zene világnapjára. A programot szervező Perlakiné Vigh Valéria, az iskola nagykórusának vezetője elmondta, hogy a Halász Judit tolmácsolásából közismert Bródy János-dalt adják elő a gyermekek, kisebb csoportokban kapcsolódva az előadáshoz. Refrénként Babits Mihály verssorait éneklik. A flashmob végén már kétszáznál is több torokból hangzott fel: „Mindenik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” A közös éneklés után zenei kérdés-feleletre invitálták a hallgatóságot a diákok.

A teljes cikk itt olvasható:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/igy-unnepeltek-a-zene-vilagnapjat-zalaban-3336813/

 

2026 június 30 - kedd
Nemzeti Összetartozás Napja

Iskolánk, a mai napon, a Nemzeti Összetartozás Napján megemlékezett az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum tragédiájáról. A magyarság területi egységét ... bővebben

2026 június 26 - péntek
Németh János emlékére

Fájó szívvel, mély tisztelettel és szeretettel emlékezünk Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikusművészre, akinek élete és munkássága elválaszthatatlanul összefonódott az ... bővebben

2026 június 24 - szerda
Nyolcadikosaink ballagása

2026. június 19-én ünnepélyes keretek között búcsúztattuk el iskolánk három nyolcadik osztályának tanulóit. A 8.a osztály osztályfőnöke Fehér Anette, a ... bővebben

2026 június 24 - szerda
Nyári ügyeleti napok

Tisztelt Szülők és kedves Diákok! Az át nem vett bizonyítványokat augusztus 19 - éig, az ügyeleti napokon lehet átvenni a titkárságon! Köszönjük! ... bővebben

2026 június 23 - kedd
HUHR/2401/4.2/068/P1 BIKE CROSS projekt

HUHR/2401/4.2/068/P1 BIKE CROSS Az Interreg VI-A Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a HUHR/2401/4.2/068/P1 „BIKE CROSS” elnevezésű projekt az Európai Unió és ... bővebben
további hírek