keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Adys sikerek a „Kossuth katonája leszek” vetélkedőn

2023. március 17-én, a zalaegerszegi Keresztury VMK-ban került sor az Apáczai Csere János Művelődési Központ által szervezett, „Kossuth katonája leszek” című megyei történelmi és honismereti vetélkedőre. A résztvevő háromfős csapatoknak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc országos és helyi eseményeivel, szereplőivel és kultúrtörténetével kapcsolatos feladatokat kellett megoldani. A tudáspróbán a két kiemelt, 200 éves évforduló (Petőfi Sándor és a Himnusz születése) mellett szó esett például a haza bölcséről, a zalaegerszegi ’48-as szobrokról, emléktáblákról, valamint a honvéd hagyományőrzők felszereléséről is.
A vetélkedőn, melyen összesen 18 csapat indult, iskolánk kilenc, 7–8. osztályos csapattal vett részt, és az Adys diákok szerezték meg a 2–8. helyezést (a 2. és a 8. helyen is két-két Adys csapat végzett holtversenyben). Az első három helyezett csapat tagjai értékes ajándékutalványokat kaptak.
II. helyezést ért el a 8. b osztály „Egerszegi lányok” csapata: Kocsis Bozsóka, Kovács Fruzsina és Pintér Panna,
III. helyezett lett holtversenyben a 8. a osztály „Zala bölcsei” csapata: Pete Boglárka, Ruzsics Dorina és Verő Teréz,
és a 8. b. osztály „Szendrey Júlia” csapata: Baksa Bodza, Domján Lilla és Végh Lia.
Diákjaink szép eredményeihez gratulálunk!

A Zalai Hírlap beszámolója a vetélkedőről:
https://www.zaol.hu/helyi-kultura/2023/03/kossuth-katonaja-leszek-vetelkedo-a-zalaegerszegi-vmk-ban

 

 

IMG_6685
IMG_6824
IMG_6684
IMG_6838
IMG_6680
IMG_6865
IMG_6844
IMG_6878
IMG_6881
IMG_6875

2023 június 06 - kedd
Pedagógusnapi elismerés

Iskolánk gimnáziumi magyartanárnője, KOVÁCS JÓZSEFNÉ a mai napon pedagógusnapi elismerésben részesült a városi ünnepségen. Ezen alkalomból emléklapot vehetett át Balaicz ... bővebben

2023 június 02 - péntek
Siker az Esélyteremtő vármegyei matematika versenyen

A Zala vármegyei Pedagógiai Oktatási Központ által először megrendezett megyei matematika versenyen remek eredmények születtek. Varga Dóra 6.a osztályos tanuló az ... bővebben

2023 június 02 - péntek
Véleményfelmérés az étkeztetési szolgáltatásról- I. félév - diákok és szülők részére

A véleményfelmérés az alábbi linkekre kattitnva elérhető: https://www.surveymonkey.com/r/zalaegerszeg_diak_kerdoiv2023 https://www.surveymonkey.com/r/zalaegerszeg_szulo_kerdoiv2023 Link érvényességi ideje: 2023.07.03. ... bővebben

2023 május 30 - kedd
Hungarikum vetélkedő Lakiteleken

Intézményünk 10. A osztályából három tanuló Farkas Máté, Nagy Natália és Szabó Barabás részt vett a novemberben induló Értékek, kincsek, ... bővebben

2023 május 30 - kedd
„Das große D-A-CH-Quiz” német nyelvű megyei országismereti verseny

A Kölcsey Ferenc Gimnázium által 2023. május 24-én megrendezett „Das große D-A-CH-Quiz” német nyelvű megyei országismereti versenyen iskolánk két csapata ... bővebben
további hírek