keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Adys népdalénekesek eredményei

Pénteken zajlott a Tiszán innen Dunán túl országos népdaléneklési verseny „Szép Zalában születtem” területi fordulója, melyet a Liszt Ferenc Általános Iskolában rendeztek meg.
A XXI. találkozón 47 diák képviselte iskolánkat. Szóló, kisegyüttes és énekegyüttes kategóriában összesen 19 produkcióval készültek.
A 2. c osztályosok produkcióját a szakmai zsűri ARANY minősítéssel jutalmazta. A Rezgők énekegyüttes tagjai: Gulyás Anna Sára, Gyarmati Blanka, Fülöp Kristóf, Németh Lili, Paksa Gréta, Sipos Kiara és Szabó Gréta voltak. Felkészítő tanáruk Gellért Réka volt.
A 3. c osztályos tanulókból álló kisegyüttes, a Kismadarak, színvonalas szereplésükkel szintén ARANY minősítést kaptak. Az együttes tagjai: Hencz Eszter, Kollányi Zina Zorka, Katona Ábel és Miasnikova Vasilisa. Felkészítő tanáruk: Gellért Réka
Tóth Liza 3.c : szólóban szerezte meg az ARANY minősítést.
A negyedikesekből álló Csivitelő énekegyüttes is remekelt, hiszen az ő produkciójukat is ARANY minősítéssel jutalmazta a zsűri. Az együttest Balogh Levente, Harmath Ádám, Hertelendy Mia Szofi, Horváth Zolna Julianna, Lippai Mia Vanda, Méhes Réka Emese, Molnár Teodor, Péter Viktória, Tahin Anna Flóra és Tóth Zoé alkották.
A negyedik osztályos szólisták is mindannyian : Bokor Panna Bíborka, Gecse Dorka és Gyarmati Levente ARANY minősítéssel büszkélkedhetnek. Felkészítő tanáruk: Gellért Réka.
A felsőben is nagyon szép eredmények születtek.
5.c Dalos madarak énekegyüttes EZÜST minősítést kapott. Tagjai: Bátai- Bebesi Lili, Csányi Barna Gábor, Csúvár Boglárka, Darók Dorka, Horváth Barnabás, Miasnikova Varvara, Szekeres Szonja Szófia és Vincze –Péteri Zselyke voltak.
Az ötödikesek közül szólóban is indultak. Csányi Barna Gábor EZÜST, Horváth Barnabás ARANY és Miasnikova Varvara ARANY minősítéssel tért haza.
Felkészítő tanáruk: Gellért Réka
A hatodikosok Zalai Rózsák kisegyüttese ARANY minősítést kapott. Tagjai: Kránitz Dorina, Molnár Dóra és Szent – Iványi Boglárka.
Szent-Iványi Boglárka szóló produkciója EZÜST minősítést kapott. Felkészítő tanáruk: Gellért Réka
A hetedikes diákokból álló Tűzliliomok kisegyüttes BRONZ minősítést kapott.
Tagjai: Csurgai Hanga, Erdei Virág, Tóth Korina Rebeka. Felkészítő tanáruk: Horváthné Tamás Márta.
A nyolcadikos tanulókból álló Pipacsok énekegyüttes EZÜST minősítést kapott.
Tagjai: Bános Lili Hanna, Csizmazia Csenge Katalin, Ehritz Alexandra Nóra, Gáspár Luca Zóra, Krupa Veronka Noémi és Szabó Míra Veronika.
Szólóban Bános Lili Hanna EZÜST, Csizmazia Csenge Katalin és Ehritz Alexandra Nóra BRONZ minősítést ért el. Felkészítőjük: Gellért Réka tanárnő volt.
Puklics Blanka Ilona kilencedikes gimnáziumi tanuló ARANY minősítést ért el. Felkészítő tanára: Horváthné Tamás Márta.
Szívből gratulálunk az Ady iskolát képviselő diákjainknak és felkészítő tanáraiknak.

 

Galéria megtekintéséhez kérem kattintson az alábbi linkre:
https://photos.app.goo.gl/gt96dPCrSBiw3mZh6

2026 április 21 - kedd
Új grafikai prés a művészeti tagozaton

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány jóvoltából iskolánk képző-és iparművészeti tagozata új grafikai préssel gazdagodott. A magyar Berill cégtől ... bővebben

2026 április 21 - kedd
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója

Iskolánk diákjai első alkalommal vettek részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel díjasok és tehetséges diákok találkozóján Szegeden, 2026.március 30.-án. A ... bővebben

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben
további hírek