keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Adys Dalosok

Még el sem kezdődött a tanév, egy csapat adys diák éneklésétől volt hangos az 5-ös terem. Ők már megkezdték a próbákat a kihalt iskolaépületben. Ugyanis két felkérés is érkezett a nyári szünidőben, hogy népdalcsoportunkkal színesítsük a város rendezvényeit. 

Szeptember 3-án az iskolaigazgatók tanévkezdő fórumán énekeltek az Adys Dalosok a zsinagógában. Műsorukban Vajda József és Horváth Károly zalai népdalai csendültek fel, mellyel nagy sikert arattak.

Alig egy hét múlva, szeptember 9-én a Pannon Egyetem Mechatronikai Karának zalaegerszegi tanévnyitó ünnepségén énekeltek ugyancsak népdalokat diákjaink. S hogy kik ők, akik vállalták a felkészülést a szünetben? Megérdemlik, hogy név szerint is megemlítsem őket: Verő Teréz 5.a, Gergely Csenge, Horváth Emese és Kámán Fruzsina 6.c, illetve Verő Réka és Németh Márk 7.c osztályos tanulókat illeti a dicséret.

A fotók a Pannon Egyetem tanévnyitóján készültek.

 

Perlakiné Vigh Valéria

felkészítő tanár

 

2023 szeptember 21 - csütörtök
Gébárt 2023 címmel nyílt kiállítás az Ady-iskolában

Az intézmény diákjainak alkotásai tekinthetők meg . A tárlat anyaga múlt héten, a zalaegerszegi táborban készült, ahol a művészeti képzés elsősei ... bővebben

2023 szeptember 21 - csütörtök
Az Ady-iskola vizuális tagozatának elsőévesei egy hétig Gébártra jártak "iskolába"

Sokéves hagyományra tekint vissza az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola történetében a vizuális tagozatos kisgimnazisták szabadtéri ... bővebben

2023 szeptember 20 - szerda
Tanulmányi sikerek az alsó tagozaton

A Tudásbajnokság mára az ország egyik legnagyobb és legrangosabb levelezős tanulmányi versenyévé vált. Diákjaink a tavalyi tanévben is nagyon szép ... bővebben

2023 szeptember 05 - kedd
Napközis Erzsébet-tábor az Ady iskolában

Augusztus végén már harmadik alkalommal vettem részt az iskolánkban szervezett Erzsébet- táborban, ahol osztálytársaimmal együtt tölthettem egy élményekben gazdag hetet. ... bővebben

2023 szeptember 04 - hétfő
Tanévnyitó 2023

„…hisszük, hogy friss szorgalmunk arany gyümölcsöt érlel maradék nyári tűzből, maradék nyári hévvel.” 2023. augusztus 31-én tartottuk iskolánk tanévnyitó ünnepélyét, amelyet Vilman Benedek és ... bővebben
további hírek