keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Ady városi versmondó verseny- 2019. november 18.

Szomorkás időben, ám lelkesen indult a csapatunk a Deák Ferenc Megyei Könyvtárba a több évtizedes hagyományokkal bíró Ady versmondó versenyre. Schorm Hanna (6.c), Frend Anna Mirjam (6.c), Németh Márk (7.c), Szitás Júlia (8.c) és Kovács Elizabet (9.Ny1) jutottak a városi fordulóba.

 

A könyvtár képviseletében Tóth Renáta igazgatóhelyettes szólt a megjelentekhez, majd iskolánk igazgatója, Czigány László köszöntötte az egybegyűlteket, s személyes emlékeit és fotóit osztotta meg a hallgatósággal az Ady által szeretett Kalotaszegről. Ezután egy kisfilmet néztünk meg, melyben elhangzott Ady Endre verse, A Kalota partján, amely a kalotaszentkirályi öreg hársfa árnyékában született. 

 

A hangulatos megnyitó után a zsűri ismertette a verseny menetét: a kötelező versek bemutatásával kezdtünk, majd egy rövid szünet után a szabadon választott versekkel folytattuk a programot.

Amíg a zsűri visszavonult értékelni az elhangzottakat, addig a gyerekeket és a kísérőiket teával, ásványvízzel és pogácsával vendégeltük meg.

Az érdeklődők a várakozás közben Ady Endre életéről nézhettek meg egy filmet.

 

Az adys diákok idén is szép eredménnyel büszkélkedhettek:

5-6. évfolyamon Frend Anna Mirjam 1. helyezést és különdíjat kapott,

7-8. évfolyamon Németh Márk 2. helyezést,

9. évfolyamon Kovács Elizabet 3. helyezést ért el. 

 

Köszönet a felkészítőknek, a diákoknak és a szervezőknek a színvonalas programért.

 

Zalaegerszeg, 2019. november 18. 

Borsosné Varga Ágnes

2023 szeptember 21 - csütörtök
Gébárt 2023 címmel nyílt kiállítás az Ady-iskolában

Az intézmény diákjainak alkotásai tekinthetők meg . A tárlat anyaga múlt héten, a zalaegerszegi táborban készült, ahol a művészeti képzés elsősei ... bővebben

2023 szeptember 21 - csütörtök
Az Ady-iskola vizuális tagozatának elsőévesei egy hétig Gébártra jártak "iskolába"

Sokéves hagyományra tekint vissza az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola történetében a vizuális tagozatos kisgimnazisták szabadtéri ... bővebben

2023 szeptember 20 - szerda
Tanulmányi sikerek az alsó tagozaton

A Tudásbajnokság mára az ország egyik legnagyobb és legrangosabb levelezős tanulmányi versenyévé vált. Diákjaink a tavalyi tanévben is nagyon szép ... bővebben

2023 szeptember 05 - kedd
Napközis Erzsébet-tábor az Ady iskolában

Augusztus végén már harmadik alkalommal vettem részt az iskolánkban szervezett Erzsébet- táborban, ahol osztálytársaimmal együtt tölthettem egy élményekben gazdag hetet. ... bővebben

2023 szeptember 04 - hétfő
Tanévnyitó 2023

„…hisszük, hogy friss szorgalmunk arany gyümölcsöt érlel maradék nyári tűzből, maradék nyári hévvel.” 2023. augusztus 31-én tartottuk iskolánk tanévnyitó ünnepélyét, amelyet Vilman Benedek és ... bővebben
további hírek