keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Ady-szavalóverseny a megyei könyvtárban

Ady Endre (1877-1919) műveiből rendeztek városi, városkörnyéki versmondó versenyt hétfőn a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában.

A könyvtár már hosszú évtizedek óta szervezi a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolával együttműködve az Ady szavalóversenyt. Az idei vetélkedésről Tóth Renáta, a megyei könyvtár igazgatója tájékoztatta lapunkat.

A zsűri elnöke idén Kereki Judit a József Attila Városi Tagkönyvtár olvasószolgálati csoportvezetője, könyvtáros volt, aki D. Varga Ádám a Hevei Sándor Színház színművészével és dr. Gyenes Imrével, a Deák+kert szerkesztőjével, irodalmi munkatársával vállalkozott a bírálatra.

Minden évben, amikor eljön a november, és közeledik a költő születésnapja november 22-e, kezdetét veszik az Ady hetek, ehhez az ünnepi programsorozathoz kapcsolódik a könyvtár is. Emlékezünk, szavalunk, beszélgetünk Adyról. Felidézzük, hogy hol született, hova járt iskolába, ki volt a legjobb barátja, mi tette boldoggá, mi bántotta, és hogyan hatott rá a környezete, az emberek, akik körülvették és költészete milyen hatással volt a magyar vers és irodalomtörténetre, és a költő versei reflektorfénybe kerülnek, kibújnak a verseskötetek lapjairól, könyvespolcok árnyékából. Diákok szavalnak, így ifjak adják tovább Ady Endre versüzeneteit. Közösség teremtődik, a szavalóversenyen mindenkit összeköt Ady Endre lírája, az Érmindszenten született, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjének emlékezete. Aki kétségtelenül a magyar irodalom egyik legtehetségesebb és legeredetibb alakja, sokak számára a nagybetűs Költő. Verseivel kitörölhetetlenül belevéste magát a magyar irodalomtörténetbe. Az emlékezés hagyományát tovább őrizve ne felejtsük el, hogy Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek. És a mai szavalóverseny is képviseli Ady egyik üzenetét: Ifjú szivekben élek s mindig tovább…

A zalaegerszegi versenyre idén 25 diák jelentkezett a város és városkörnyék iskoláiból, például Salomvár, Söjtör, Csonkahegyhát diákjai is képviseltették magukat. A kötelező költemény ebben az évben az El a faluból, az Ifjúság babonás hitével és Az élet című Ady-vers volt.

A megmérettetésen a következő eredmények születtek:

5-6. évfolyam:

Különdíj: Kostrigina Mariia

I. helyezett: Kostrigina Mariia

II. helyezett: Major Sámuel

III. helyezett: Takács Márton

7-8. évfolyam

Különdíj: Szabó Panna

I. helyezett: Vaspöri Lara

II. helyezett: Novák Olivér

III. helyezett: Szabó Panna

9. évfolyam

Különdíj: Drózd Emília

I. helyezett: Horváth Luca

II. helyezett: Drózd Emília

III. helyezett: Papirnyy Oleksandr

A kötelező versek:

El a faluból

A kis harang a régi,
Mely belezúg a csöndbe,
A szürkeség a régi,
Fölévirít a tavasz.

Minden, minden a régi,
De én hol élek, járok?
Nem voltam ilyen messze,
Nem voltam soha, soha.

Belehalok, ha mondják,
Hogy én itt szálltam útra,
Megtagadom a csókot,
Amely útra indított.

Én a bolondos zajnak,
Én a cifra Városnak
Vagyok a kóbor lelke,
Ne gyalázz meg hát, falu.

Óh, kapj fel innen,
Város, Ragadj el innen,
Város: Kik messze kiröpültek,
Sohse térjenek haza.

IFJÚSÁG BABONÁS HITÉVEL

Szépen és bölcsen (bevalljam?) koldusul
Makacs húzással húzom az életet
S vajon szabad volna-e halnom
És most meghalni szabadna éppen?

Látom a fajtám bárgyúul, emberül
S én ráütöttem és féltem magamat:
Mégis talán hátha külömbnek
Lehet az egy s elszántabb – a soknál

S mégis talán ha nehéz béklyók alatt,
Jó megmondani, amit ma csak lehet:
Magam s fajtám jobban szerettem
Száz hazafias vigadozónál.

Száz tromffal jöhet ez a veszett világ,
Veszhet s nevethet vén szemeim előtt
Ifjúság babonás hitével
Hinni fogok, mégis hinni – bennünk.

Az élet

Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.

Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!…

Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!

A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kínál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.

Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szivem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen…

…De nincs erőm íly nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!…

 

Forrás:

A teljes cikk a linkre kattintva olvasható!

2025 február 04 - kedd
ADYBÁL 2025

... bővebben

2025 február 04 - kedd
Jelentkezés gimnáziumunkba

... bővebben

2025 február 03 - hétfő
Megemlékezés a magyar kultúra napjáról

Az iskolai hagyományokhoz híven ebben az évben is január 22-én emlékeztünk meg a magyar kultúra napjáról. A rendezvényre az iskola ... bővebben

2025 január 29 - szerda
Gimnazistáink sikere a Keresztury Szavalógálán

A Deák Ferenc Megyei Könyvtár január 27-én ismét megrendezte a Keresztury Szavalógálát, mely idén a Keresztury emlékév záró rendezvénye volt. ... bővebben
további hírek