keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Ady-iskolások sikerei: hatan a VIII. Országos Festészetverseny döntőjében

Tegnap az iskola udvarán magyar népdalokkal és meleg szavakkal üdvözöltek hat adys diákot, akik szép eredményeket értek el a Teleki-Wattay AMI által rendezett VIII. Országos Festészetverseny döntőjében.

 

A zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola vizuális tagozaton oktató művésztanárai évek óta nagy súlyt fektetnek arra, hogy az országos tanulmányi megmérettetésnek számító festészetversenyen jelen legyenek a legtehetségesebb diákjaik. Erről a házi ünnepségen Nagy Szilvia tanár szólt, aki azt is elmondta, hogy míg korábban a személyes részvétel alkalmat adott az ország különböző pontjairól érkezettekkel való találkozókra, addig ez évben idehaza, online módon bonyolódott le a verseny. Az elődöntőbe küldött munkák alapján a zsűri hívta meg a döntő résztvevőit.

 

 

 

A döntőbe jutott diákok, felkészítő tanáraik és az iskola vezetői
Fotó: Pezzetta Umberto

Az Ady-iskolából hatan jutottak a legjobbak közé: Kópicz Levente (2. B), Németh Zoé Panna (5. C), Horváth Dorottya (5. B), Boráros Júlia (6. B9, Csiszár Aliz (6. C) és Tóth Viktória (12. A). Közülük 2. helyen végzett Tóth Viktóra, 3. lett Csiszár Aliz, különdíjat nyert Boráros Júlia (utóbbi betegség miatt nem lehetett jelen). Nekik és felkészítő tanáraiknak (Nagy Szilvia, Soósné Gondos Anna, Némethné Balogh Ildikó, Tánczos György) az intézmény igazgatója, Czigány László és az intézményegység-vezető, Sommer Judit gratulált, remélve, hogy jövőre is önálló művészeti iskolaként indulhatnak. A díjátadó ünnepélyességét a hetedikes Csivitelők énekegyüttes népdalműsora emelte, tanáruk Perlakiné Vigh Valéria.

 

Forrás: 

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ady-iskolasok-sikerei-hatan-a-viii-orszagos-festeszetverseny-dontojeben-5265937/

2025 július 09 - szerda
150 éves az Ady iskola - Jubileumi gálaműsor

Ünnepi gálaműsorral tisztelegtünk iskolánk alapításának 150. évfordulóján a helybeli Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2025. június 12-én. Az ünnepségen részt vett és ... bővebben

2025 július 09 - szerda
Visszatekintés a 150 éves kiemelt jubileumi rendezvényeinkre

Az iskolaévek formálták leginkább  (Ady Endre és a róla elnevezett iskola ünnepe) (zaol 2024.11.22.): Ady napok rendezvényei 150 éve lányokkal kezdődött (zaol 2024.11.29.): ... bővebben

2025 július 04 - péntek
TANKÖNYVOSZTÁS 2025-26-OS TANÉV

2025. augusztus 27. /szerda/ Felső tagozat és gimnázium 9. ny, 9.c 9.00 5. évfolyam 9.30 6. évfolyam 10.00 7. évfolyam 10.30 8. évfolyam 11.00 9.ny, 9.c 2025. ... bővebben

2025 július 01 - kedd
Nyolcadikosaink ballagása 2025. június 20. 18 óra

„Ha van mit adnod, add jó szívvel át. Add a munkád, a csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg a világot, de szebbé ... bővebben

2025 június 26 - csütörtök
Vízvizsgálati kirándulás / Aranyoslapi forrás

  A madarak és fák napja program folytatásaként gyalogtúrával egybekötött vízvizsgálati foglakozást szerveztünk érdeklődő diákoknak. A kirándulásra 2025. június 20.-án került ... bővebben
további hírek