keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Ady-bál

2025. február 14-én, Bálint napján rendeztük meg hagyományos alapítványi bálunkat az iskola feldíszített tornatermében. Szórakoztató, tartalmas műsor várta vendégeinket: iskolánk 9.c osztálya időutazásra invitált bennünket Mézga családot megidéző produkciójával. Fergeteges sikert aratott két kollégánk (Gellért Réka alias Balázs Klárika és Horváth Csaba alias Korda Gyurika) produkciója „Csináljuk a fesztivált!” keretében. A zsűri maximális pontszámmal jutalmazta a döntőbe jutott versenyzőket: Krecsár Bianka (11.a) és Molnár Veronika (12.a) produkcióját. A verseny történetében először fordult elő, hogy mindkét énekes maximális ponttal nyerte meg a vetélkedőt. Műsorvezető Budai Tibor tanár úr volt.
Táncos produkciókkal kápráztatott el bennünket a Gála Társastánc Klub apraja-nagyja. Felkészítőjük: Kuzma Péter táncpedagógus. Meglepetésvendégek is érkeztek: Hertelendy Attila és Both Gábor színművészek műsorukkal méltán arattak nagy közönségsikert.
Vendégeinket Vígh László országgyűlési képviselő köszöntötte. Czigány László főigazgató köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a rendezvényt. A bál bevételét tanulóink komfortérzetének növelésére és tehetséges diákjaink jutalmazására kívánja az alapítvány fordítani.
A hajnalig tartó jó hangulatról Grósz Zoltán gondoskodott.
Találkozzunk jövőre!

Galéria megtekintéséhez kérem kattintson az alábbi linkre:
https://photos.app.goo.gl/LgxrWGUaoQ1rj2jt5

 

2025 november 17 - hétfő
Bűvösvölgy

Hogyan készül egy akciófilm? Milyen híradósnak lenni? Milyen nehézségei vannak a magazinszerkesztésnek? Mire kell figyelni egy reklámfilm forgatásakor vagy szinkronizálásnál? ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Ady Endre versmondó verseny a gimnáziumban

Gimnáziumunk legjobb szavalói mérték össze versmondó képességüket Ady Endre A Duna vallomása és egy szabadon választott költemény előadásakor. Krecsár Bianka (12.A) ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Ha megszólal a dal, a lélek is zenére fakad (Népdalverseny 2025. november 12.)

Népdalaink a lelkünk legmélyéről fakadnak, bennük tükröződik őseink öröksége, amely nemzedékről nemzedékre megtapasztalt érzéseket, megélt történeteket és kiforrott bölcsességet adnak ... bővebben

2025 november 17 - hétfő
Egyéni fogadóóra 2025/2026

Név Időpont 1. Ambrus László hétfő 4.óra 2. Bogatin Endre kedd 5. óra 3. Baranyainé Kéner Eszter kedd 4. óra 4. Bertókné Bangó Ildikó szerda 3. óra 5. Bódisné Molnár Helga hétfő 3. óra 6. Bódizs Ágnes csütörtök 4. ... bővebben

2025 november 12 - szerda
Kungfu Világbajnokság Kínában

2025 októberében életem egyik legnagyobb álma valósult meg: a magyar válogatott tagjaként részt vehettem a 10. Kungfu Világbajnokságon, melyet Kínában, ... bővebben
további hírek