keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Ady 150 kiállításmegnyitó

„Az ember hivatása, hogy megismerje,
az igazságot, szeresse a szépet,
kívánja a jót és cselekedje a legjobbakat.”
(LUDWIG VAN BEETHOVEN)

Kiállításmegnyitó

Az Ady iskola 150 éve elnevezésű programunk folytatódott: 2024. november 28-án nyílt meg a polgári leányiskola történetét felidéző kiállítás iskolánk régi épületének 5-ös termében.
1875-ben csengettek be először iskolánk jogelődjének – az akkori leányiskola tanulói és tanítói számára.
A megjelenteket az idézet szellemében Czigány László főigazgató üdvözölte, a Zalai Rózsák kisegyüttes – Szent-Iványi Boglárka és Molnár Dorka 6.c – zalai népdalcsokrot énekelt, majd a 7.c osztályból Erdei Virág mondta el Reichard Piroska Sziluett című versét.
A megjelenteket Balaicz Zoltán Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere, az Ady iskola volt tanítványa köszöntötte, felidézte az itt töltött éveket, hangsúlyozta a művészeti nevelés fontosságát.
Dr. Kostyál László művészettörténész, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának tudományos igazgatója nyitotta meg a kiállítást, ismertette iskolánk névadójának, Ady Endrének és zalai művész kortársai kapcsolatát.
Erős Krisztina történész, muzeológus, a kiállítás szervezője beszélt a polgári leányiskoláról, bemutatva a kiállítás anyagát.
A kiállításhoz iskolatörténeti kvízjáték kapcsolódik.
Sajtó: Zalai Hírlap 2024. november 29. péntek 16.p.

Galéria megtekintéséhez kérem kattintson az alábbi linkre:
https://photos.app.goo.gl/Y1ckf8zrzKqB2SmD6

2025 március 20 - csütörtök
Nyári napközbeni ellátás

A Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ ismételten szervez nyári napközbeni ellátást a zalaegerszegi diákok részére. A jelentkezési lapot, az egészségügyi ... bővebben

2025 március 20 - csütörtök
Adys sikerek a Petőfi iskola versenyein

A Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola által meghirdetett tanulmányi versenyeken iskolánk csapatai és egyéni versenyzői szép ... bővebben

2025 március 18 - kedd
„SMARTER TOGETHER” angol nyelvi csapatverseny

A Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola által meghirdetett hagyományos „SMARTER TOGETHER” angol nyelvi csapatversenyen iskolánk nyolcadik ... bővebben

2025 március 18 - kedd
Bolyai természettudományi csapatverseny

Iskolánk 4. c osztályos csapata Budapesten vett részt a Bolyai természettudományi csapatverseny országos döntőjén, aminek a szóbeli fordulóján 3. helyezést, ... bővebben

2025 március 18 - kedd
Együtt, okosabban!

A Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola a Petőfi napok keretében rendezte meg az „Együtt, okosabban!” matematika ... bővebben
további hírek