keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

A legszebb szavú magyar költő, Arany János ünnepe

Megyei körkép – A megyei könyvtár látogatói egy-egy Arany-idézettel lettek gazdagabbak tegnap.

A megye számos pontján emlékeztek Arany Jánosra, aki 1817. március 2-án született.„Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel/ Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel…" E sorokat (és a címbe foglaltat) nemcsak azok a diákok ismerik jól, akik tegnap a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban vetélkedtek, de talán minden olvasónk is.

A Toldi előhangját – a Családi kör versszakaival együtt – ugyanis álmunkból felébresztve is fújjuk, s ezt nem sok költői teljesítmény mondhatja el magáról. A megyeszékhelyi Ady-iskola diákjai is kitettek magukért, amikor Arany János életrajzára kérdezett rá a Kocsisné Sipos Rozália könyvtáros által összeállított vetélkedő feladatsora: hol született, mi volt az akadémiai tisztsége, ki volt a legnagyobb költőbarátja, mivel foglalkozott a szabadságharc után. A tanulók, miután megtekintették a költő életét bemutató könyvtárbeli kiállítást, pontos válaszokat adtak, ezért szoros eredmény született, míg a 7.c 4. számú csapata győzött.

Fotó: Katona Tibor
Forrás: Zalai Hírlap 2017. március 3. 73.évf. 53.sz.

2026 április 21 - kedd
Új grafikai prés a művészeti tagozaton

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány jóvoltából iskolánk képző-és iparművészeti tagozata új grafikai préssel gazdagodott. A magyar Berill cégtől ... bővebben

2026 április 21 - kedd
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXVI. találkozója

Iskolánk diákjai első alkalommal vettek részt a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel díjasok és tehetséges diákok találkozóján Szegeden, 2026.március 30.-án. A ... bővebben

2026 április 15 - szerda
A magyar költészet napja az Adyban

A költészet napját az idén rendhagyó módon dal- és versmondó versennyel ünnepeltük. Tizenhárom csapat- illetve egyéni produkció vett részt ezen ... bővebben

2026 április 01 - szerda
Csokonai Alapműveleti Verseny

2026. március 23- án a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola által szervezett Csokonai Alapműveleti Verseny vármegyei döntőjén iskolánk tanulói is szép ... bővebben

2026 március 31 - kedd
Városi Rubik.kocka kirakó verseny

Az iskolánkban megrendezésre kerülő Városi Rubik-kocka kirakó versenyen a következő eredmények születtek: Az 5-6.osztályosok kategóriájában: I. Kudec Olivér (Zalaegerszegi Izsák Imre Általános ... bővebben
további hírek