keresés a weboldalon

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

A haza honleányai vetélkedtek Zalaegerszegen

Az Apáczai Városi Művelődési Központban nem múlhat el március a „Kossuth Katonája leszek…” elnevezésű, diákoknak szóló, az 1848-as forradalom eseményeit felidéző műveltségi vetélkedő nélkül.

 

Idén sem volt másképp, hétfőn is a ház munkatársa, Kelemen Gyula vezetésével zajlott a vetélkedő, amelyre talán még sosem jelentkeztek ennyien. A megye iskoláiból 23 háromfős csapat állt ki, hogy kiderüljön, ki tud legtöbbet a forradalomról és szabadságharcról.

Halász Imréné középiskolai történelemtanár, Béres Katalin főmuzeológus és Tóth Renátamegyei könyvtári csoportvezető alkotta zsűri láthatta: a képfelismerések, az események kronológiai sorrendjének felállítása, a filmbejátszások utáni kérdésekre adott helyes válaszok alapos tudásról tanúskodtak.

Béres Katalin zárszavában utalt arra, hogy a feladatok egyáltalán nem voltak könnyűek, mégis szép eredmények születtek. Itt-ott gondot okozott ugyan a Kossuthra nagyon hasonlító zalai Csány László arcképének felismerése, vagy a Deák Ferenc állandó jelzőjeként emlegetett „joviális” szó jelentése, de ez nem vont le a tanulók teljesítményéből.

A képzeletbeli dobogó tetejére végül Molnár Andrásné (Ady-iskola) tanítványai állhattak fel, akik egyenként 7 ezer forint értékű könyvutalványt vehettek át Dala Hajnalkától, az Apáczai VMK vezetőjétől.

2023 szeptember 21 - csütörtök
Gébárt 2023 címmel nyílt kiállítás az Ady-iskolában

Az intézmény diákjainak alkotásai tekinthetők meg . A tárlat anyaga múlt héten, a zalaegerszegi táborban készült, ahol a művészeti képzés elsősei ... bővebben

2023 szeptember 21 - csütörtök
Az Ady-iskola vizuális tagozatának elsőévesei egy hétig Gébártra jártak "iskolába"

Sokéves hagyományra tekint vissza az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola történetében a vizuális tagozatos kisgimnazisták szabadtéri ... bővebben

2023 szeptember 20 - szerda
Tanulmányi sikerek az alsó tagozaton

A Tudásbajnokság mára az ország egyik legnagyobb és legrangosabb levelezős tanulmányi versenyévé vált. Diákjaink a tavalyi tanévben is nagyon szép ... bővebben

2023 szeptember 05 - kedd
Napközis Erzsébet-tábor az Ady iskolában

Augusztus végén már harmadik alkalommal vettem részt az iskolánkban szervezett Erzsébet- táborban, ahol osztálytársaimmal együtt tölthettem egy élményekben gazdag hetet. ... bővebben

2023 szeptember 04 - hétfő
Tanévnyitó 2023

„…hisszük, hogy friss szorgalmunk arany gyümölcsöt érlel maradék nyári tűzből, maradék nyári hévvel.” 2023. augusztus 31-én tartottuk iskolánk tanévnyitó ünnepélyét, amelyet Vilman Benedek és ... bővebben
további hírek