Kölcsey Ferenc a nemzeti újjászületés hajnalán

Kölcsey Ferenc a nemzeti újjászületés hajnalán, 1823-ban írta legnagyobb hatású versét, a Himnuszt. 1844-ben a Nemzeti Színház pályázatot hirdetett megzenésítésére, a pályadíjat Erkel Ferenc nyerte el.

Nemzeti imádságunk állami hivatalos rendezvényen 1848. augusztus 20-án csendült fel először a Mátyás-templomban. Január 22-t - Himnuszunk születésnapját - legújabb kori történelmünk avatta a magyar kultúra ünnepévé, 1989-től ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját.

Ez a nap azonban nem csupán egy dátum, egy évforduló, amiről megemlékezünk. Mindannyiunknak egy kicsit mást jelent: anyanyelvünket, történelmünket, népdalkincsünket, szellemi alkotásainkat.

A kultúrában önmagunkat szeretjük. Azt, hogy színesíti életünket, rendezi gondolatainkat, kapaszkodót ad a káoszban. Azt, hogy a hiánya elviselhetetlen lenne.

A magyar kultúra ünnepéről iskolánk is megemlékezett. Az iskolarádióban elhangzott műsorban közreműködött az 5. c osztályból Szabó Panna, a 6. évfolyamból Verő Teréz, Németh Luca és Bakonyi Ádám, a 8. c osztályból Szécsi Anna Réka és Németh Márk.



vissza
Avocado