Tanévnyitó ünnepély 2020/2021-es tanév

A rendhagyó tanévnyitóra többféle módon készültünk: a létszámkorlát miatt az 1., a 8. és a 9. évfolyam „élőben”, a többiek az osztálytermekben iskolarádión követték a műsort. (Készítettünk egy videót is, amelyet az iskola honlapján és közösségi oldalán osztunk meg.)

A gyülekező után Török Hanna, 8.a osztályos tanuló köszöntötte az egybegyűlteket. A Himnusz meghallgatását követően Doszpoth Dóra (1.a) és Tóth- Papp Bence (1.c) mondta el Veres Csilla Első nap az iskolában című versét.

A Zsongók kisegyüttes (Buzogány Eliza, Nagy-Gaál Viola, Németh Zoé Panna, Szabó Szandra, Szabó Panna) dalokkal színesítette ünnepségünket.

Az igazgató úr megnyitotta a tanévet, beszédében kiemelte az újbóli találkozás örömét, és szorgalmas munkára biztatta a tanulókat. 

Bakonyi Ádám, 6.c osztályos tanuló adta elő Bártfai Judit Mire jó az iskola című versét.

Köszönjük a felkészítő tanárok: Borsosné Varga Ágnes, Gellért Réka, Papp Tímea és Weinhardt- Nagy Vanessza munkáját.

 Jó egészséget, élménydús és eredményes tanévet kívánunk minden tanulónak!

                                                                       



vissza
Avocado