MADARAK ÉS FÁK NAPJA

2015. május 11-én emlékeztünk meg az Ökováros – Zalaegerszeg programsorozat keretében a Madarak és fák napjáról. Az ünnep egyik helyszíne a Dísz-tér volt. Itt balettbemutatókat tekinthettek meg és népdalokat, verseket hallgathattak meg az érdeklődők. A színpadi programok után került sor a tűzmadár-reptetésre, amely gyönyörű látványt nyújtott. (Mellékeljük a teljes forgatókönyvet a szereplőkkel.)

 

 

 

A polgármesteri hivatal aulájának üvegablakain rajzkiállítás volt látható, a rajzverseny legjobbjainak munkáiból.

Eközben a program másik helyszínén, a Vizslaparkban előadásokat hallgattak meg az alsó és felső tagozatos diákok. Abai Erika a Bogáncs Állatmenhely vezetője a felelős állattartásról beszélgetett a diákokkal. Segítségként elhozta magával Lujzát, a menhely egyik „lakóját”, aki szívesen vette a vele való törődést. Illyés Zoltán biológus az év fájáról, a kocsányos tölgyről és az év madaráról, a búbos bankáról tartott szemléletes foglalkozást. Sebestyén Bence gyógynövényszakértő pedig gyógy- és fűszernövényekkel ismertette meg a diákokat nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szinten is.

Eközben az iskola udvarán faültetés történt a kivágott fák helyére került pótlás.

A gimnazisták az Azáleás-völgybe kirándultak, ahol a Zalaerdő Zrt. erdészei tartottak ismertetőt az erdő életéről és az erdészeti munkáról.

A színes programokkal méltóképpen emlékeztünk meg erről a jeles napról.



Madarak és fák világnapja forgatókönyv
vissza
Avocado