Rocksuli

Esős időben indultunk Budapestre autóbusszal, s ez az utazás alatt mit sem változott. Korábban érkeztünk, volt időnk egy kicsit sétálni a színház környékén. Már teljesen besötétedett, így különleges volt látni a csodás, kivilágított régi épületeket, szállodákat. Mire visszaértünk, a teátrum környéke már tele volt emberekkel.

Valódi rock, valódi suli, élőben zenélő gyermekszereplőkkel!                                                                                                         

Fergeteges előadást láthattunk március 6-án a Madách Színházban az 5-6-7-8. c osztályos gyerekekkel. Andrew Lloyd Webber musicalje igazi kikapcsolódás és jó szórakozás volt mindannyiunk számára. A főszereplő „helyettes tanár”, Borbély Ricsi nem ismeretlen a zalaegerszegieknek. Kiválóan alakította a bukott rockszárt. S a gyerekek? Éppen az a korosztály játszott a színpadon, mint a mi csapatunk a nézőtéren. Emiatt még nagyobb volt adys tanulóink ámulata. A háromórás előadás alatt egy pillanatig sem unatkoztunk, mindig történt valami a színpadon, vagy elhangzott egy jó poén.

Mielőtt hazaindultunk volna, fotón is megörökítettük, hogy itt is jártunk. Felszállva a buszra, bíztunk abban, hogy elpihen a csoport a hosszú úton. Az éjféli visszaszámlálást követően elhessegettük ennek még kósza gondolatát is. Annyira feldobta a gyerekeket az előadás hangulata, hogy egészen hazaérkezésünkig nem tudtak „nyugovóra térni” miatta. Csak néhány nagyon fáradt kisdiák adta meg magát, s merült el az alvás csöndes nyugalmában.

Hajnali negyed kettőkor a szülők kissé irigykedve vártak gyermekeikre, szívesen részesei lettek volna a kirándulásnak. Sebaj, majd máskor!

 

 

                                                                  Perlakiné Vigh Valéria

                                                                            szervező tanár



vissza
Avocado