Bemutatjuk az aranytollas diákíró Takács Fannit

Lapunk másfél évtizedes sikeres múltra visszatekintő SÉTA (Sajtó és Tanulás) középiskolásokat mozgósító programja keretében idén tavasszal a megyeszékhelyi Ady-iskola növendéke, Takács Fanni nyerte el az aranytollat Zalában.

A tizenegyedik évfolyamba járó kitűnő tanuló szinte minden iskolai közösségi programban részt vesz, a SÉTA oldalainkra küldött írásai pedig azért nyerték el a tetszést, mert egyfelől bemutatták a vizuális, zenei és táncképzéssel is rendelkező tanintézet gazdag eseményeit, személyes hangütéssel tették élményszerűvé az olvasottakat. Az iskola többi író diákjának is szól rajta keresztül az elismerés.

– Képzőművészeti és nyelvi tagozatra járok, az angolt és németet tanulom, jövőre végzek az Ady-iskolában, szeretnék a némettel és a történelemmel foglalkozni, erre a szakpárra fogok jelentkezni és ha sikerül, tanár leszek – mondta a friss díjazott, amikor bemutatkozásra kértük.

– Nagykapornakon jártam általános iskolába, onnan érkeztem Zalaegerszegre. Édesanyám boltban dolgozik, apukám gyárban termelésvezető. Szabadidőmben sokat olvasok, ennek nyomán kezdtem el írogatni. Én inkább hagyományosan, kézzel írok, füzetbe, nem telefonon vagy számítógéppel. A könyveket sem elektronikusan olvasom, hanem papíralapon. Fanni kedvenc írója manapság egy litván–amerikai írónő, Ruta Sepetys (52), tőle az Árnyalatnyi reményt olvasta nemrég, amely így kezdődik: „1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába deportálják őket.”

– Ebből is látszik a történelem iránti érdeklődésed… – Nagyon érdekel a II. világháború előtti időszak, általában a XX. század történelme, de az ókor is foglalkoztat. Anyukám az inspirálóm, ő is szereti a történelmi regényeket, neki a Rózsák háborúja a kedvence – válaszolta Fanni, aki emellett többek között az Édes anyanyelvünk országos versenyen is szép eredményt ért el.

Takács Fanni Szegedre készül egyetemre, a város már korábban rabul ejtette, járt az egyetemen is, ahol a könyvtár lenyűgözte. Fanni képviseli a zalai ifjú újságírókat az idei SÉTA-táborunkban.

Forrás:
https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/bemutatjuk-az-aranytollas-diakiro-takacs-fannit-3019081/

A képen:
Takács Fanni az oklevéllel
Fotó: Arany Horváth Zsuzsa



vissza
Avocado