Állatfigurák a művész hajdani gyerekkorából

Az Ady-gimnázium képzőművészeti tagozatos diákjaiként gyakran kapunk lehetőséget arra, hogy részt vegyünk egy-egy kiállításon.

Mostani látogatásunknak az volt a különös jelentősége, hogy a mester személyesen tartott tárlatvezetést számunkra, s közben elmesélte alkotásainak történetét. Németh János munkáival a személyiségét és a fazekasság szakmáját szerette volna megmutatni. Munkáit páratlannak találtuk, sok inspirációt fedeztünk fel alkotásaiban. A mitológiai témájú szobrok tetszettek a leginkább, de a vázák is felkeltették az érdeklődésünket. A következőkben egyik diáktársunk osztja meg élményeit:

János bácsi elmondta, hogy őt az élő dolgok jobban érdeklik, mint a tárgyak.

Közben kedvet kaptunk a kerámiák lerajzolására. (Mivel rajztömb nem volt nálunk, ezért egyikünk a történelemfüzet lapjaira rögzítette Németh János-féle egyedi vörösagyagos szobrok és domborművek vázlatait.)

János bácsi mesélt a főiskolás éveiről is, amikor állatkertekben és cirkuszokban figyelhették meg az állatokat, amelyekről tanulmányrajzo­kat készítettek. A művész úrnak leginkább a kecskék tetszettek. Ezekkel az állatokkal a Zalaegerszegen töltött gyermekkori éveiben is gyakran találkozott. Németh János ifjúkori, tussal készült tanulmányrajzairól mintázta később a Kecske című szobrát. Az ő kecskéjének és lovainak kisebb, tömzsibb lábai vannak, mint egy valódi állatnak. János bácsi azt is elmesélte, hogy egyszer egy gazda szemére vetette, hogy anatómiai­lag nem jól ábrázolja az állatokat. Az alkotó viszont azzal érvelt, hogy ő szobrokat készít és nem fényképeket.

A Ló és a Vörös ló című alkotásai is elnyerték tetszésemet. A lovak beállítása és színeik többletjelentéssel bírnak. A sötét ló az erőt, a vörös a mozgást, a dinamizmust szimbolizálta. Mindenkinek ajánljuk, hogy ha lehetősége nyílik rá, látogasson el a kiállításra.

 

Forrás:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/allatfigurak-a-muvesz-hajdani-gyerekkorabol-2962168/



vissza
Avocado