Ünnepeltünk

„A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.”

(Márai Sándor)

A karácsony a Föld számos országában a szeretet ünnepe, illetve egyházaink szerint Jézus Krisztus megszületésének az ünnepe. Iskolánkban ilyenkor jókívánságokkal és kisebb-nagyobb ajándékokkal kedveskedünk egymásnak.

Így volt ez a 2018-as év utolsó tanítási napján is. Ünneplőbe öltöztünk, lelkünket is karácsonyi hangulat hatotta át. Az osztályok tanulói az osztályfőnöki órán a pompás fenyőfa fényében megajándékozták egymást. Ezt követően a diákok a gondosan feldíszített tornaterembe vonultak, hogy együtt ünnepelhessék a karácsonyt.

Az ünnepi műsort a 9. nyelvi előkészítős osztályok nagy odafigyeléssel adták elő, felkészítőjük Fröhlich Ágota tanárnő volt. Márai Sándor bölcs gondolatait és neves költőink sorait idézték a szeretetről, a türelemről, a tunyaságról, a barátságról és az Istenről.

Ezt követően iskolánk 6-8. c osztályos tanulókból álló nagykórusa a Betlehem pusztáján című kórusműben a kis Jézus születéséről énekelt, illetve Csondor Kata Add tovább! című népszerű dalát adta elő Perlakiné Vigh Valéria vezetésével.

A 4. c-sek a Magyar karácsony című műsort mutatták be, ez Némethné Balogh Ildikó és Petróczi-Gellért Réka tanárnő előkészítő és felkészítő munkáját dicséri. Őket követték a tánc tagozatosok, a Karácsonyi angyalkák táncát adták elő Debussy Arabeszkjéből. A műsorszámot Rajzó Ildikó tanárnő tanította be.

Városunk egyházi képviselői is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel a karácsonyi rendezvényen. Nagy Tamás katolikus káplán úr, Hodánics Péter református lelkész úr, Zsugyel Kornél evangélikus lelkész úr osztották meg velünk bölcs, szeretetteljes ünnepi gondolataikat.

Az ünnepséggel sikerült mindenkinek ráhangolódnia a karácsonyra, felkészíteni szívünket erre a meghitt, békés ünnepre.


 



vissza
Avocado