8. osztályos ballagás

Ballagás 2018

 

„Bátorság. Indulj. Meg ne torpanj.
Ne kérdezd, hogy a célod hol van.
Köss könnyű kendőt, köss sarut.
Ki tudja, meddig visz az út.

Ha minden lépés élvezet,
tán mindegy is, hová vezet.
Csak lélegezz, csak lépj. És ennyi.
Szívdobogásra menni, menni.”

(Szabó T. Anna: Útravaló)   

 

 

 

Június 15-én, az utolsó tanítási napon tartottuk iskolánk nyolcadik évfolyamának ballagási ünnepélyét.

 

A hetedikesek nevében Szalai Réka 7. b osztályos tanuló búcsúztatta a ballagó osztályokat, majd Kunvári Lizett a 7.c osztályból mondott verset.

Az énekkar Mendelssohn Ballagás című kórusművét, valamint Demjén Ferenc Felnőtt gyermekek című dalát énekelte, majd iskolánk igazgatójának, Czigány Lászlónak ünnepi beszéde következett.

A ballagó diákok nevében Nádasdy-Horváth Hunor 8.b osztályos tanuló szólt diáktársaihoz, a tanárokhoz és a szülőkhöz, majd Kiss Csenge a 8.a osztályból Király Imre Őrizd meg című versével búcsúzott.

A 8.c osztály közös énekkel, Simonffy Péter Búcsúdalával köszönt el az iskolától.

A műsorközlő Németh Anna 7.a osztályos tanuló volt.

 

A jutalmazott diákok és szülők:

 

A 8.a osztályból:

Nyolc éven át kitűnő bizonyítvánnyal zárt minden tanévet Csalló Dorina, Marton Lora és Szládovics Anna Dorina.

Kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájáért jutalmat kapott Neszler Debóra.

Kiemelkedő tanulmányi munkájáért és sporttevékenységéért dicséretet érdemelt Kiss Csenge, Marton Lora és Simon Anna Sára.

Kiemelkedő sporttevékenységért jutalomkönyvet kapott Marton Lora, Simon Anna, Csata Panna és Dömötör Dávid.

Kiemelkedő közösségi munkájáért dicséretet érdemelt Tóth Milán és Biri Márk.

 

A 8.a osztály szülői munkaközösségéből köszönjük Zwiklné Horváth Emőke, Szöllősi Annamária és Fábián Márta munkáját.

 

A 8.b osztályból:

Nyolc éven keresztül kitűnő bizonyítvánnyal zárt minden tanévet Németh Sára Borbála.

Példamutató magatartásáért és szorgalmáért dicséretben részesült Gergye Milán, Izer Mátyás, Nádasdy-Horváth Hunor és Varga Emese Emma .

Kiemelkedő eredményt ért el számos városi és megyei tanulmányi versenyen, ezért jutalomkönyvet kapott  Lillik Mátyás.

Közösségi munkájáért dicséretet érdemelt Kovács Antónia, Lang Luca Sára és Pesti Viktória Liliána.

Kiemelkedő tanulmányi eredményéért, szorgalmáért jutalomkönyvet vehetett át Biró Tamás.

Művészeti munkájáért dicséretben részesült: Boráros Laura.

Kiemelkedő sportteljesítményéért jutalmat kapott Gecseg Veronika.

 

A 8.b osztály szülői munkaközösségéből Langné Varjasi Veronika és Szabó Bernadett munkáját köszönjük.

 

A 8.c osztályból:

Ruzsics Kitti  nyolc éven át szerzett kitűnő bizonyítványáért, közösségi munkájáért és spottevékenységéért vehetett át könyvjutalmat.

Antal Sára, Kádár Júlia, Oláh Zsófia - példamutató magatartásáért és szorgalmáért, számos versenyen elért kiemelkedő eredményéért, az osztályközösségért végzett munkájáért  dicséretet érdemelt.

Közösségi munkájukért könyvet vehettek át  Bernáth Barnabás, Czupók Fruzsina, Horváth Szonja, Szőke Virág, Tráj Jázmin.

 

A 8.c osztály szülői munkaközösségéből köszönjük  Csernovics Krisztina, Kováts Ildikó és Ruzsics Istvánné munkáját.

 

Az iskola Gyermekhangok Alapítványa  a zenében, a Diák Sport Egyesület pedig

a sportban legeredményesebb tanulókat jutalmazta.

Példamutató kórusmunkájáért, országos versenyeken való részvételért Kádár Júlia; kimagasló művészeti tevékenységéért, a kórus zongorakíséretéért pedig Szitás Zsófia  8. c osztályos tanuló vehette át az alapítvány ajándékát.

A diákolimpiák országos döntőjén több sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért a DSE dicséretben részesítette  Csata Panna és Kiss Csenge 8. a osztályos tanulókat.

 


„Az álmaidra vigyázz!
S őrizd meg friss tej ízét a gyermekkornak
Mikor csaholó felhőket hajszoltál,
S köszöntél minden bokornak.

Mert kell néha pár bolyhos emlék,
Szótöredék, villanó mondatfoszlány,
Hogy megtaláld elhagyott gyerekarcod
S magadból egy darabot újra visszahozzál”

 

( Király Imre: Őrizd meg) 

 



vissza
Avocado