ADY 25 - Könyvbemutató

 

1991-ben szülői kezdeményezésre a városban élő művészek támogatásával megindult a művészeti gimnáziumi képzés iskolánkban. Idén ünnepeljük a gimnázium fennállásának 25 éves évfordulóját,  e jeles  alkalomból emlékkönyvet jelentettünk meg.

 

Az érkező vendégeinket a tánc tagozatos diákjaink produkciója fogadta az iskola folyosóján.

Ünnepségünket a Pacsirták énekegyüttes produkciójával nyitottuk meg. A 9. b osztályos diákokból álló együttes egy zalai népdalt adott elő.

Czigány László iskolánk igazgatója nyitotta meg a könyvbemutatót, kiemelve az iskola helyi és régiós tehetséggondozó szerepét, sikereit.

Balaicz Zoltán polgármester úr adys öregdiákként „Tizenkét év az Adyban” címmel osztott meg ünnepi gondolatait.

Jutalomkönyvet kapott példaértékű szorgalmáért, tanulmányi eredményéért, művészeti alkotómunkájáért Takács Fanni a 9. a osztályból.

A műsorban szerepelt a Pacsirták énekegyüttese (9.b osztályos lányok), verset mondott Horváth Anita (10.a) és Földényi Márk (10.b).

A műsorközlő Kalamár Jázmin Katalin (11.a) volt.

Ünnepségünk zárásaként karácsonyi népdalcsokrot hallhatunk a Pacsirták előadásában. Ezzel kívánunk minden jelenlévőnek szeretetteljes, áldott karácsonyt, jó pihenést és békés, boldog új évet!

A kötetről:

Az alkalomra egy reprezentatív emlékkönyv kiadását terveztük, amiben az elmúlt negyedévszázad történéseit foglaltuk össze gazdagon illusztrált formában. Mivel megyénkben és a régióban egyedülálló intézményről van szó, aminek fő profilját a művészeti képzés adja, fontosnak tartjuk, hogy mind tartalmi, mind formai szempontból méltó módon tudjunk megemlékezni az évfordulóról. A kötetben találkozunk az intézmény szerepét feltáró tanulmánnyal, az iskola képes krónikájával, benne osztályképekkel, fotókkal, diákjaink alkotásairól készített művészi igényű reprodukciókkal, valamint kollégáim írásaival is.

A szerzők között üdvözölhetem polgármester urat és tankerületi igazgató urat is.

A szerkesztés és a grafikai munkák Tóth Norbert képzőművészt dicsérik, aki nemcsak iskolánk volt diákja, de jelenleg is itt tanító kolléga.

Színvonalas nyomdai és grafikai kivitelezésre törekedtünk, hogy megfeleljünk az iskolánkban folyó művészeti oktatás kívánalmainak.  Így pl. a keménytáblás emlékkönyv példányszáma 300 db, terjedelem 104 oldal, amihez a művészi reprodukciók megjelenítésére is alkalmas jó minőségű papír is társul.

A 25 éves gimnáziumi képzésünk és ez a könyv kifejezi az adys diákok, szülők, pedagógusok és a fenntartó együttműködését, ez további iskolai sikereink alapja.

A kötet megvásárolható az iskola titkárságán önköltségi áron.

 



vissza
Avocado