Táncverseny

Május 21-én Budapesten rendezték meg a Magyar Látványtánc Szövetség  táncversenyét, melyen egyesületemmel  szerepeltem. Szombaton délelőtt indultunk el, és délután érkeztünk meg a sportcsarnokba, a verseny helyszínére. A junior korcsoport, amelynek tagja vagyok, hat óra körül került sorra. Két csoportos számmal és egy trióval indultunk. Izgalmunk ellenére jól sikerült a szereplésünk.

Az eredményhirdetés előtt mindenki táncra perdült, így jó hangulatban vártuk a zsűri döntését. Kiderült, hogy egy első és két második helyezést kaptunk, s az első helyezéssel magyar bajnokok lettünk. Érmekkel,  kupákkal , oklevelekkel  jutalmaztak minket. Nagyon boldogok voltunk, amikor megláttuk magas pontszámainkat.

A verseny és a díjkiosztó jóval éjfél után ért véget, és hajnali négykor értünk Zalaegerszegre. Szüleink vártak minket, s mindannyian boldogan meséltük nekik a hosszú nap sikereit.

Ez volt életem eddigi legeseménydúsabb versenye, és már alig várom a júniusi Európa Bajnokságot, amelyre a budapesti helyezéssel jutottunk tovább.

                                                                                                                             Csalló Dorina 6.a

 



vissza
Avocado