Óvodás nyílt nap - iskolaválasztás

Az iskolaválasztás kapcsán 2016.február 20-án tartalmas délelőttre vártuk a leendő első osztályosokat és szüleiket.

A tájékoztatón az érdeklődők bepillantást nyerhettek az Ady iskola pedagógiai munkájába, ízelítőt kaphattak művészeti iskolánk sokoldalú tevékenységéből. Paisné Fülöp Mária, az alsó tagozat igazgatóhelyettese a nagy nyilvánosság előtt köszönte meg a szülőknek és a kollégáknak, hogy támogatják az iskola programjának sikeres megvalósulását.

Kiemelte az iskola megbízható pedagógiai gyakorlatát, az iskola tanulóinak kiváló tanulmányi eredményeit, a példaértékű művészeti nevelést. Fontosnak tartotta az iskola nyugodt légkörét, ami motiválja a tanulók teljesítményét.

A tornateremben művészeti osztályok, csoportok bemutatkozása, színes programja követte egymást.

 Nagy sikert arattak a mozgásművészeti bemutatók. A klasszikus balett  előadói , fejlett mozgáskultúráról adtak tanúbizonyságot.

Az ének-zene tagozatosok összeállításukkal az éneklést szerető gyerekeknek kínáltak élménydús programot. Közben hangszerek hangjai is felcsendültek zeneiskolás növendékeink előadásában.

 A komplex  tagozat  néptáncosai  népi  gyermekjátékkal  varázsoltak vidám hangulatot.                    

Az iskolánk által meghirdetett óvodás rajzpályázat győztesei is átvehették a díjakat.

Iskolánk idén ismételten három tagozatos osztályt kíván indítani:rajz, tánc és komplex művészeti osztályt. Az induló osztályokban a szülők szülői értekezleteken kaptak részletes tájékoztatást. Amíg a szülők a pedagógiai programmal ismerkedtek, addig az óvodásokat mesejátékokkal szórakoztatták a színjátszó szakkörösök. A kreatív tevékenységeket kedvelők kézműves foglalkozásokon vehettek részt a vizuális tagozat nevelőinek irányításával.

 Köszönjük megtisztelő érdeklődésüket iskolánk iránt! Várjuk a leendő kisiskolásokat!



vissza
Avocado