Advent Grazban

November 28-án szombaton reggel 7 órakor izgatott gyerekekkel teli busz indult el az Ady iskola elől. Az úti cél az ausztriai Graz volt. Odaérkezésünk után egy nagyon kedves tanár bácsi kalauzolt végig minket a városon, és minden érdekességet, tudnivalót elmesélt arról a helyről, ahol éppen jártunk. Az első látnivaló a csodaszép, gótikus stílusban épült grazi dóm volt. Ezt követően sikátorokon át egy kis térre értünk, ahol harangjátékot hallgattunk meg. Nekem legjobban a jégbetlehem tetszett, amelyet egy épületegyüttes belső udvarában csodálhattunk meg. A szobrokat hatalmas jégtömbökből faragták ki, s a szobrászok ragaszkodtak a geometrikus formákhoz, hogy alkotásaik minél később olvadjanak el.

 Az enyhe télies időnek köszönhetően gyönyörű napsütésben sétálhattunk le a Mura partjára.

 

 

 

 

Onnét a világon egyedülálló középkori fegyvertárba siettünk, hogy újabb ismeretekkel gazdagítsuk tudásunkat. A fegyvertár négyemeletes volt, s itt a páncélzatoktól kezdve egészen a kezdetleges ágyúkig mindenféle fegyvert láthattunk, amire egy középkori katonának szüksége lehetett.

Utunk ezután a dombtetőn lévő várba vezetett, ahová nem szokványos járművel, hanem siklóval jutottunk fel. Felérve a város panorámája tárult elénk.

 Megnéztük a toronyórát is, amelynek az az érdekessége, hogy az óramutatója hosszabb, mint a percmutatója.

A belvárosba visszatérve kisebb csoportokra oszlottunk, így töltöttük el a szabadidőnket. Miután beesteledett, még megcsodálhattuk a város ünnepi fényeit is. Amikor elérkezett a hazaindulás ideje, jóleső fáradtsággal és sok élménnyel gazdagodva szálltunk fel a buszra.

 

Schifter Anna

6. b osztályos tanuló



vissza
Avocado