Gólyaavató

Fél háromkor az Ady iskolában elkezdődött a gólyaavató. A 9.ny/1 és a 9.ny/2 először bemutatta az előre kiosztott feladatokat. Mindkét osztálynak egy-egy megszabott meséből kellett előadnia egy részt. A 9.ny/1 a Frédi és Bénit, a 9.ny/2 a Dr. Bubót adta elő. Egyik műsorból sem hiányzott a humor, és a jelmezek is ötletesek voltak. Ezután a véletlenszerűen kisorsolt embereknek különböző feladatokban kellett helytállniuk. Először tojásfehérjét habartak a versenyzők, s mindkét osztály képviselője jól teljesített. Majd egy-egy dal elmutogatása következett, mivel csak az hallotta a zenét, aki a feladatot végezte, a nevetés nem maradt el. Ezeken kívül az osztály kiválasztott emberei a tejtől a citromléig mindent megkóstoltak (legalábbis úgy tűnt). Addigra már visszaértek azok, akik a tablókon megkeresték egy-egy diák nevét, osztályát. Még egy rögtönzött verset is ki kellett találniuk a játékosoknak osztályfőnökeik számára, ezekben néhány szónak kötelező volt szerepelni, például a pálmafának vagy a büdös zokninak.  Majd olyan feladatok jöttek, amelyeket az egész osztálynak el kellett végeznie, ilyen volt pl. a szerenádéneklés és a közös tánc. Míg a zsűri összeadta a pontokat, a tanulók letették a gólyaesküt, fél lábon,egymás vállát fogva. Végül kiderült az eredmény, 100:90-re győzött a 9.ny/1,és ezzel egy nagyon finom tortát nyert. A gólyaavató mindenki számára izgalmas, vicces és szórakoztató élményt nyújtott.

 

                                              

Takács Fanni 9ny1

 



vissza
Avocado