Esélyek háza

Amikor az osztályfőnökünk bejelentette, hogy részt kell vennünk egy esélyegyenlőség programon, semmi kedvünk nem volt hozzá.  Még szerencse hogy kötelező volt és elmentünk!

A Zalaegerszegi Családsegítő Központ programja két részből állt: egy ügyességi játékokból összeállított tréningből és egy előadásból, amelyből megismerkedtünk a diszkrimináció fogalmával. Az előadáson szembesültünk azzal, milyen fontos az esélyegyenlőség, hogy mindenki egyenlő bánásmódban részesüljön. Megnéztünk egy kisfilmet, amely kivétel nélkül mindenkit megérintett. A tréning során megtapasztalhattuk, milyen valamilyen fogyatékossággal élni. A számunkra egyszerű feladatok egy csapásra lehetetlennek bizonyultak, amint ránk adták a szemkötőket, kesztyűket. Megdöbbentő volt tapasztalni, vakon mennyi akadályba ütközünk egy rövid séta alkalmával is.

A program előtt többségünk így vélekedett: „Minek elmenni? Már ezerszer hallottuk ezt! A vakok már hozzászoktak!” Úgy gondolom, a program végére mindenkinek más lett a véleménye! Most már tudjuk: mindenkinek kell az esély.

9.a



vissza
Avocado