Őszi túra 8.c

 

Egy „ mozgalmas” iskolanap

 

Idén ősszel is egy tanulás nélküli napot szerveztek számunkra tanáraink. A helyszíne a Berzsenyi utcai sportpálya volt, ahol kosár - és focimeccseket játszottunk évfolyamtársainkkal. Az egy héttel korábbi időpont helyett egy csodás, nyárias pénteket sikerült kifognunk.

Miután minden hetedik és nyolcadikos osztály kiért, a csapatok megalakultak, és már fel is hangzott az első, a játék kezdetét jelző sípszó.  Lídia néni és András bácsi vezették a kosármeccseket, ahol mi, „cés lányok” változó eredményekkel szerepeltünk két csapatunkkal.

Ági néni és Réka néni a pálya széléről buzdítottak minket, a cserék pedig be-bekiabáltak, feljöjjenek-e helyettünk. De senki nem akart megválni neonszínű mezétől, úgy belejöttünk a futásba, dobásba és passzolásba.  A fiúk is nagyon jól játszottak, és szinte pihenés nélkül négy meccsen álltak helyt.

Közben voltak, akik piknikeztek, frizbiztek , labdáztak bemelegítésként vagy épp az izgalmak levezetésére.    

Bár elmaradtak óráink, de helyettük sokat tanultunk az együttműködésről, a bajtársiasságról és arról, milyen jó a szép őszi időben a szabadban mozogni.

                                                                                                                    Mészáros Alíz 8.c



vissza
Avocado